„Tisztázzuk: a svéd modellnek az a része, ami az 50% körüli adóelvonást és újraelosztást illeti, már jó ideje megvalósult nálunk. Azt kell tehát megvizsgálnunk, hogy mi áll ezzel szemben, ami működőképessé teszi a svédeknél azt, ami nálunk nem működik.
Először is van egy generációk óta piacgazdaságon szocializálódott-edződött, öntudatos polgári társadalom, amely azt tartja természetesnek, hogy az állam a polgár érdekeit szolgálja és elképzelni sem tudja a jobbágylelkű alattvalói állapotot. Sajnos ezen a tételen gyorsan nem lehet segíteni, a társadalmat nem lehet egy mozdulattal más üzemmódba állítani, de lehet olyan körülményeket kialakítani, amelyek a polgárosodás irányába mozdulást segítik elő. Sajnos az ilyen irányú próbálkozások nálunk az elmúlt száz évben csirájában lettek elfojtva.
De maradjunk a svédeknél. Mint arról korábban is írtam, a nyilvánossági törvények hatékonyan akadályozzák meg a politikai elitet, hogy a nagy újraelosztás közepette a saját zsebeit tömje degeszre. Ezt talán még az elvtársak is szívesen vennék, nem is ez a tétel az, amitől irtóznának, hanem, amiről eztán lesz szó.
A svéd állam nem kíván a gazdaság főszereplőjévé vélni. Azon túl, hogy az adót beszedi, nem akadályozza, ellenkezőleg, utat söpör a vállalkozások előtt, amelyek kemény piaci versenyben állítják elő a profitot, a jóléti állam forrását. Árban és minőségben versenyeznek, nem úgy, mint nálunk, korrupcióban. Tehát a gazdaság szabad piaci versenyben működik, nem csókos kapitalizmusban.”