„Ez utóbbival amúgy rendben is lenne minden. Ukrajnának – mint minden más nemzetnek, országnak, államnak – elidegeníthetetlen joga a szuverenitás és a területi egység sérthetetlensége. A probléma azzal van, hogy ezt az elidegeníthetetlen jogot némiképp szelektíven kezeli a fényességes Nyugat.
A Nyugat – élén az Egyesült Államokkal – éppen úgy birodalomként, nagyhatalomként viselkedik, és éppen úgy birodalmi érdekeinek rendeli alá a nemzetek szuverenitását és az emberi jogokat, mint Oroszország. Éppen ezért nem számított és számít semennyit sem Irak, Irán, Afganisztán, Szíria szuverenitása és területi sérthetetlensége, miképpen nem számít semennyit sem a palesztinok önrendelkezési joga. Irakba, Afganisztánba egyszerűen bevonult az Egyesült Államok, szövetségesei támogatásával. A bevonulásokhoz pedig casus belliket hamisítottak. Igaz? Vagy már elfelejtettük, hogyan hazudta tele a világot Amerika és Nagy-Britannia Szaddám Huszein vegyi fegyvereiről? Amelyekről tudva tudták, hogy nem léteznek, de gátlástalanul belehazudtak a képünkbe. (...)