Az önbecsapás emlékműve

„Angyalként viselkedő emberi közösségek nincsenek, a magyar nemzet sem ilyen, más nemzet sem. Ezt borzasztó könnyű belátni még az önismeret legalsó fokán is. Azok, akik mindenáron hiba nélkül valóként kívánják látni és láttatni magukat a múltban és a jelenben, a legsiralmasabb önbizalomhiányt kompenzáló szánalmas infantilizmusukról tesznek csak tanúbizonyságot, ennek az állapotnak az emlékműve lesz a szobor, ha felépül.

Ez a hárítás a kormány múltszemléletének és önszemléletének lényege: mi nem tehettünk semmiről, a rossz dolgokat mások tették, mi ártatlan áldozatok vagyunk, akiket folyton bántanak. A kommunisták, a multik, a liberálisok, az EU. Ez a történelemkép kijelöli Orbán Viktor történelmi szerepét is: ő lehet a megtépázott angyal megszabadítója a megszállások, valamint »a rendszerváltás zavaros évtizedei után«. Ezért kell »helyreállítani« a Kossuth tér 1944-es állapotát. Amit nem szerettünk, meg sem történt, a nemzet hivatott vezetőjének, vezénylő tábornokának országlásával csak helyreáll a kizökkent idő, a megszakított folytonosság. Az ő pályája és a nemzet sorsa nem választható szét.

Ez a kényszeres hárítás a legrosszabb jobboldali hagyomány, az, amelyik Trianont zsidó és szabadkőműves ármánnyal magyarázza, ahogy nemrég a köztelevízió Jobbik-közeli műsorából is újra megtanulhattuk. Az önfelmentés és az önsajnálat nyelve köti össze a Fideszt a Jobbikkal anélkül, hogy a Fidesz ezt akarná, és nem szabadulhat meg máshogy ettől a nem kívánt köteléktől, csak ha kilábal valahogy önmaga okozta kiskorúságából. És ebben a tekintetben a nemzet és a Fidesz sorsa valóban összefonódik.”