Megjárni az Isonzót – Így emlékeztek a veteránok az I. világháborúra

2014. február 04. 12:35

Az I. világháború már végleg elmerülni látszik az élő emlékezetben. Élmény rábukkanni olyan régi dokumentumfilmekre, ahol még élő I. világháborús veterán katonák mesélnek frontélményeikről. Íme.

2014. február 04. 12:35
Rajcsányi Gellért
Mandiner

i_vilaghaború_isonzo.jpg

„Ez az olasz már minket eleget lőtt, mi most őt is kilőjük.”

2014 az évfordulók éve: 1944, 1989... de az időrendben első nagy 20. századi évforduló az 1914-es. Az I. világháború és folyományai (a Tanácsköztársaság társadalmi szolidaritást roncsoló rombolása; Trianon; és hát maga a II. világháború) máig befolyásolják Magyarország sorsát és közéletének állapotát. Csak már szinte nincs kit megkérdezni róla a szakértő történészeken kívül. A II. világháború viszontagságainak még vannak velünk élő szemtanúi (például a kisgazda Horváth János – akivel múlt héten közöltünk életútinterjút); de az I. világháború már végleg elmerülni látszik az élő emlékezetben, elhunyt nagy-, déd- és ükszüleinkkel egyetemben.

Ezért is élmény rábukkanni olyan több évtizedes dokumentumfilmekre, ahol még élő I. világháborús veterán katonák mesélnek frontélményeikről.

Gulyás Gyula és Gulyás János Én is jártam Isonzónál című 1986-os dokumentumfilmjében idős férfiak beszélnek tiszteletre méltó keménységgel és megejtő őszinteséggel az I. világháborús katonai élményeikről. Csatatéri hőstettek és megpróbáltatások, rohamra indulások és test test elleni küzdelmek, kézigránátdobások és szuronyszúrások, és a rádöbbenés: „megöltem egy embert”. És persze bajtársi és szerelmi viszonyokról is szó esik, majd egy csapat veteránnal meglátogatják a Monte Grappát. (Mandineres helyszíni riportunkat és útirajzunkat a Monte Grappáról itt olvashatják.)

A kisöregek nem is hiszik, hogy még egyszer eljutnak ifjúkori háborús élményeik színhelyére; de ott, helyben még több emlék tör elő az évtizedek mélyéről, és az egykori harcmezőn elevenítik fel hihetetlen aprólékossággal a régi élményeket. Az olasz kisváros temploma előtti téren pedig a magyar és az olasz himnusz recsegő hangjaira ölelgetik egymást a két nemzet egykor egymásra támadó, majd tisztességben megöregedett katonái. Ahogy az idős magyar katona válaszol a kérdésre, milyen volt ismét meglátni a régi viszontagságok színhelyét: Örömmel láttam mindent”.

Tisztelet a hősöknek.

*

És a többi dokufilm:

Meggondoltan, megfontoltan

Soha többé katonát nem akarok látni

Rabló béke

*

Most pedig rakjunk be egy kötelező slágert a bennünk élő birodalmi reakciós nagyobb megelégedésére.

Megállj, megállj, kutya Szerbia

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Autofocus
2014. február 04. 22:58
Küldöm RG-nek és mindenkinek aki szereti: http://youtu.be/X9eap_cKLP4
vero1_
2014. február 04. 21:00
tenksz gellért. hallani-látni szemtanútól mégis más, mint olvasni. dédnagyapám is ott küzdött, sosem hallhattam, csak a családi legendárium őrzi a történeteket.
Akitlosz
2014. február 04. 19:18
- Miért sír a szerb kislány? - Mert nem szabad Bosznia.
56október
2014. február 04. 16:35
Nagyon fiatalok voltunk, és egy nagyon jó barátnőmmel néztük meg,aki végigszipogta az egészet. Mennyire mások voltak ezek az emberek, akik még az ezeréves Magyarország katonái voltak!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!