Kincseink a gyerekek, ne pazaroljuk el tehetségüket!

„- Visszatérve kiindulópontunkhoz: »Átlag alattiak a magyar diákok.« Ettől visszhangzott a sajtó napokig, miután napvilágot látott a PISA-jelentés, ugyanis minden területen gyengébben teljesítettek a 2009-es eredményekhez képest. Milyen képet fest ez le rólunk összességében?

- Nem hiúsági oldalról kell megközelíteni, hogy tetszünk-e, vagy elleplezzük ezeket valamilyen festékkel. Kincseink a gyerekek, akiket ha nem tudunk kiteljesíteni, elpazaroljuk tehetségüket. Sokan azt hiszik, hogy ezek a problémák a hátrányos helyzetű gyerekek nagy számából fakadnak, ami részben igaz, mert jelentős részüket nem tudjuk jó oktatásban részesíteni. Kevés a roma egyetemista, pedig ez nem a felvételi rendszeren múlik, hanem már kiskorban az óvodán és a védőnői hálózaton. Azok a roma diákok, akik érettségit adó középiskolába bejutnak, már jó helyen vannak. Ha esélyegyenlőségre törekszünk, akkor az alját kell megerősíteni a rendszernek, és nem lehet csak a csúcsra koncentrálni. Tény ugyanakkor, az eredményekből látjuk, hogy a legkiválóbbakat nem tudjuk fejleszteni. A PISA-felmérésben a matematika feladatsort kiemelkedően megoldó gyerekek aránya Magyarországon 2,5 százalék, Szingapúrban 30 százalék. Bizonyára sok módon kell ehhez hozzányúlni, de rokon vonást mutat, hogy mind a legrosszabb és legjobb gyerekek aránya a magyar oktatás gyengeségeire hívja fel a figyelmet, amit az átlag elfed, de a két határ felhívja rá a figyelmet. Az a baj, hogy nem személyre szabott fejlesztési utakat biztosítunk, kínálunk, hanem csoportban és tömegben oktatunk. A tehetségeseket éppen úgy homogén csoportként kezeljük, mint a leszakadókat, az a széles középső rétegre pedig egyáltalán nem gondolunk, amikor programokat fejlesztünk. Oktatási bizottságunk néhány tagja legutóbb Angliában, Londonban járt, egész napos iskolákat látogattunk. Sok intézményben jártam, sok osztályba bekukucskáltam, s egyetlen olyan órát sem tapasztaltam, ahol állt volna a tanár a táblánál, és a gyerekek buzgón jegyzetelnek. Nem volt frontális oktatás, a gyerekek kisebb csoportban ületek, vagy éppen felálltak a helyükről, másokhoz csatlakoztak, kísérleteztek és tárgyakat építettek, közösen dolgoztak. Miért nem figyelnek, rendetlenkednek a gyerekeink? Mert unatkoznak. Dolgoztatni kell őket, csoportba kell őket venni, önállóságot kell nekik adni, ehhez pedig idő és módszertani szabadság kell.

- Megvalósítható ez ma Magyarországon?

- Léteznek ilyen iskolák, de sajnos a számuk kevés. Ez az út, amin az oktatási kormányzat most elindult, nem ezeknek a modelleknek, sikeres gyakorlatoknak a terjedését ösztönzi. Amerre megyünk, a még szigorúbb, még fegyelmezettebb, kötöttebb, vonalasabb oktatás rossz irány. Ez nem megy, ezzel nem lesz sikeresebb, eredményesebb az oktatásunk, ezt tudomásul kell venni!”