Kézművesség: az elszalasztott lehetőség

„A kézművességre én nem úgy tekintek, mint valami varázslatos technológiára, amivel mágusok csodálatos bort állítanak elő. A kézművesség számomra sokkal inkább az a kitörési pont, ami a termőtalaj megóvását, minőségi borszőlő előállítását és a vidéki nincstelenség felszámolását jelentheti.

A szőlő nagyon alkalmas multikultúrás gazdálkodásra: a sorok között zöldségek termelhetők, így ugyanarról a területről több hozam érhető el. Ez a termesztés azonban nem gépesíthető. Okosan összeállított vetésforgóval, komposzt használatával a talaj termőképessége megőrizhető, és ha ehető zöldségek termelése a cél, akkor a permetezés is csak nagyon átgondoltan végezhető. Van már több olyan példa, ami igazolja, hogy a magas kézimunka igényű mezőgazdasági termelés kiút lehet a mélyszegénységből – meggyőződésem szerint ez hatványozottan igaz a kézi erővel munkált szőlőre.

A korábban felsorolt okok miatt azonban nem látok semmi, de tényleg semmi reményt arra, hogy a következő évtizedben Magyarországon végig tudok úgy menni úgy egy pincesoron, hogy az ott gazdálkodók közül tízből kettő érti, hogy a ténykedésének mi az eredménye. Aki gazdálkodik, az zömében ipari módszerekkel teszi, így a talajkímélő gazdálkodás hiánya miatt a termőföld pusztulása hazánkban is megállíthatatlannak látszik.”