„Összehasonlításképp: lehet, hogy imádod a mentás csokifagyit, de ettől még nem biztos, hogy a »Mentás Csokifagyit Mindenkinek!« Pártra szeretnél szavazni – lehetnek további (!) érdekeid is, amelyeket a politikában szeretnél érvényesíteni, és az MCSMP nem képviselné őket, pedig összességében fontosabbnak tartod őket a fagyinál. Nem mások feladata eldönteni, hogy Neked a fagyi fontosabb, vagy valami más: azt majd eldöntöd te a szavazatoddal. A nemzetiségi választópolgárnak ugyanígy egyéni döntése, hogy a nemzetiségi létéhez kötődő érdekei a fontosabbak, vagy más érdekei. Ráadásul semmi garancia nincs arra, hogy minden, egy adott kisebbséghez tartozó szavazó megegyezne a kimondottan a kisebbségi létéhez kötődő érdekeiben, a kisebbség problémáira adott legjobb politikai megoldásokban.
Mindenesetre akármilyen érdekeket is képviselnek a nemzetiségi képviselők, érdekképviseletük nem lehet olyan hatékony, mint egy pártlistáról bekerült képviselőé. Ez egyrészt önmagában kis létszámuknak köszönhető. Másrészt viszont annak tudható be, hogy az Országgyűlésben – a független képviselőkhöz hasonlóan – a nemzetiségi képviselők nem tudnak frakciót (»képviselőcsoportot«) alakítani.[1] Márpedig a parlamenti munka és az ezen keresztül gyakorolt politikai befolyás jelentős része csak frakciótagok számára érhető el közvetlenül. Így például a nemzetiségi képviselők nem vehetnek részt a parlamenti bizottságok munkájában – kivéve, ha egy parlamenti frakció megbízza őket ezzel. Ez azt jelenti, hogy a nemzetiségi képviselők ki vannak zárva a törvényjavaslatok előkészítésének, szakmai véleményezésének nagy részéből. Ha egy párt mégis őket delegálja egy bizottságba, akkor biztosra vehetjük, hogy ezért cserébe szívességet fog kérni. Azaz a nemzetiségi képviselő vagy eleve kiszorul a parlamenti háttérmunkából, vagy pedig egy pártnak leköteleződve vehet csak részt benne. Ennyit tehát a pártoktól független, hatékony kisebbségi érdekképviseletről.”