- Nekem úgy tűnik, Tokaj-Hegyalján azért szerencsére találni most már jó néhány lélekkel telt éttermet. Sárga Borház, Anyukám mondta, Őskaján, ti. Más borvidékeken jó, ha egy ilyet tudok említeni.
- Tokaj-hegyalja kétségtelenül szépen felfejlődött ebből a szempontból. Ezeket az éttermeket – ahogy minket is – főleg az motivált a kezdetekkor, hogy azok mellé a borok mellé – gondolok itt akár az aszúkra, akár az egyre népszerűbb száraz furmintokra –, amelyek nemzetközi viszonylatban is magas színvonalúaknak mondhatók, azok mellé legyen ugyanolyan színvonalú étel is. Ha az ilyen ételeket kínáló helyek száma tovább növekszik, és a főleg az átutazókat célzó, korrekt kis kockás abroszos helyek száma is ezekkel együtt gyarapodik, ahol egy egyszerű, de jól elkészített bográcsgulyást akarunk enni, utána meg mondjuk egy túrógombócot, akkor az mindenkinek haszon.
Borásznak is, éttermesnek is, mert több vendég érkezik a borvidékre. De nyilván jó ez a vendégeknek is, mert több lehetőség közül választhat. Én fontosnak tartom, hogy legyen kapcsolat, kommunikáció a hegyaljai éttermek között. Tudjunk egymásról, hassunk egymásra, tanuljunk egymástól.”