„Lehet, hogy az energiaipari szakértőket nem, de a civileket igencsak meglepte a Moszkva melletti novo-ogarjevói államfői rezidencián Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor jelenlétében kötött megállapodás. Önt mennyire érte váratlanul?
Amikor január 14-én megjelentek az erről szóló hírek, engem először nem az öröm érzése töltött el, hanem az aggódó énem kerekedett felül: vajon meg tudunk-e felelni a feladatnak? Ismerve a politika alaptermészetét és tudva azt, hogy a közbeszerzés és az atomerőmű-építés műfaji megfeleltetése nem egyszerű dolog, sem az előkészítés és a döntés, sem pedig a bejelentés időzítése nem lepett meg. Azt gondolom, hogy a sikernél, miszerint sikerült tető alá hozni a megállapodást, csak az a nagyobb siker, hogy egy éven át sikerült titokban tartani az előkészületeket.
És a város hogyan fogadta?
Újabb lehetőséget kapott, de egyúttal egy át nem ruházható felelősség is hárul rá. Nem szoktunk megijedni a munkától, de ami ránk vár, az egy tartós, rendkívül összetett és nem minden részletében pontosan tervezhető feladat. (...)
Milyen a közhangulat?
A városban és a térségben jelentős többségben vannak azok, akik az átlagosnál jobban ismerik és elismerik az atomerőmű dolgozóinak munkáját, eredményét és ennek a munkának az eredményeként a családjuk, a város és a térség gyarapodását. Leegyszerűsítve: mindenki tisztában van azzal, hogy a térség gazdaságának motorja az erőmű, s a fejlesztések pozitívan hatnak a város infrastruktúrájára, közlekedésére, egészségügyi ellátására valamint a sport– és szabadidős tevékenységére is. Ennek köszönhető, hogy hajdani mezőváros Paksból a »high tech« nukleáris ipar segítségével az »energia fővárosa« lett.
Hogyan élik meg a helyiek azt, hogy egy szuper kockázatot jelentő erőmű közvetlen közelében élnek és dolgoznak?
Ha valakik, akkor az itt élők, az erőműben dolgozók értik leginkább, hogy a kockázat életünk része, ennél fogva az új erőmű építésének elfogadottsága magas.”