Választási küszöbérték

2014. január 13. 08:21

Bejáratott modern demokráciákban a választási részvétel személyes döntés, a szavazók belátására bízzák. És a regnáló kormányok sem gördítenek adminisztratív akadályokat politikai ellenfelük részvétele elé. Nem így Magyarországon.

2014. január 13. 08:21
Bodnár Lajos
Népszava

„Orbán mindenáron kormányon akar maradni, ezért a ciklus kezdete óta mindent alárendelt hatalmi ambíciójának. E cél jegyében oktrojálta az egypárti alaptörvényt a köztársaságra. Ezért vezette be rajtaütésszerűen az egyfordulós választást; tudatosan és folyamatosan bénítva a demokratikus versengést. Az előzetes választási regisztráció ötlete ugyan csúfosan megbukott, az eredeti politikai szándék azonban úton-útfélen visszaköszön, leginkább a diszkriminatív levélszavazásban. (...)

Amennyiben a kampány célegyenesében összefog, s jobban aktivizálódik a kormányváltás igénylők széles tábora, borítékolható a végeredmény: a 2014-es választás lehet a Fidesz Trianonja. (...)

Nos, ma már szabad szemmel könnyen kivehető: elkezdett csúszni a dolog a másik irányba! Ennek beszédes tanújele az a közfelháborodás is, ami a levélszavazás kormányzati kezelését kíséri. Amíg ugyanis a határon túliak akár levélben is szavazhatnak, az éppen külföldön dolgozó magyarok százezreit ebből kizárták. Ők kizárólag személyesen, aznap, a követségeken adhatnák le voksukat. Feltéve, ha ezt a választás előtti nyolcadik napig kérik. Mert manapság egy alapjogot is kérvényezni kell! Angliában történetesen több százezer, magyarországi lakcímmel rendelkező honfitársunkat éri e hátrányos megkülönböztetés.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pkarcsi
2014. január 13. 16:42
Barom vagy te Lajos,magyargyülölő mint a népszara,akarom mondani népszava.
nyugalmazott tanár
2014. január 13. 10:08
Amikor a posztbolsevik lúzerdemokrata magyarázza el, hogy milyen a "bejáratott modern demokrácia", akkor első reakcióként végigfut a hátamon a borzongás, mert ekkora pofátlanság mégiscsak félelmetes tud lenni, utána felsejlik az elmúlt évek naponta ismétlődő hasonló eseteinek tömkelege, és unottan továbblapozok.
enmar
2014. január 13. 09:49
„Orbán mindenáron kormányon akar maradni, ezért a ciklus kezdete óta mindent alárendelt hatalmi ambíciójának. " Ti meg mindenáron meg akarjátok szerezni. És?
kjkj945
2014. január 13. 09:48
"Az sem izgatja" népsara bolát, hogy folyamatosan hazudik! És nellébeszél!! Most ez a werőberi ukáz??
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!