Diplomamentés helyett tudásmentést!

A kormány újra megmenti a diplomákat: ezúttal úgy, hogy azok, akiknek csak a nyelvvizsga hiányzik hozzá, ingyenes nyelvoktatásra pályázhatnak, fejenként maximum háromszázezer forintig. Összesen hárommilliárdot szánnak az így „beragadt” diplomák megmentésére. Megint tűzoltás, ahelyett, hogy a felsőoktatás minőségét mentenék.

Nemrég még arról volt szó, hogy egyes szakokon nyelvvizsga nélkül is lehet diplomát szerezni; a legújabb tervek szerint viszont inkább egyszeri mentőcsomaggal segítenének azokon, akiknek már csak a nyelvvizsga hiányzik a diplomájukhoz. Most nem rugózok megint azon, hogy az egész papírgyűjtögetős rendszert a kukába kéne dobni, és nyelvvizsga helyett valódi nyelvtudást kéne megkövetelni. Itt egy sokkal alapvetőbb probléma merült fel: milyen oktatási rendszer az, amelyben egy hallgató huszonvalahány éves korára, nagyjából tíz év nyelvtanulás után nem tud egy nyelvet középfokon elsajátítani? És milyen oktatási rendszer az, ahol a diákokban nem tudatosul: nem azért kell nyelvet tanulni, mert a nyelvvizsga szükséges a diplomához, hanem mert a nyelvtudás önmagában fontos! Fontosabb, mint a diploma.

Eleve jobb esetben úgy kellene az egyetemre bekerülni, hogy a diák a középfokú oktatásban már megtanult legalább egy nyelvet valamennyire. Ehhez egyáltalán nem kell fővárosi elitgimnáziumba járni, de tény, hogy szerencse is kell hozzá, ugyanis a középiskolai nyelvtanárok egy része egyáltalán nem motivált. Nem is csoda, ennyi pénzért és ennyi presztízsért. Azonban még egyetemi tanulmányok mellett is bőven lenne idő a nyelvtanulásra, viszont sok karon csak fizetős nyelvórákra járhatnak a nem nyelvszakos hallgatók. Hárommilliárdból miért nem fizetnek egyetemi nyelvtanárokat inkább, akik ingyen tartanak órát speciálkollégium keretében – akár nulla kreditért?

Ma hiába vannak állami egyetemek, ha egyre több szakon arra kényszerülnek az államilag támogatott helyek megvágása miatt, hogy „vásárlókat” szerezzenek. Minél inkább a tandíjat fizető hallgatók tartanak el egy egyetemet, annál kevésbé érdeke az intézménynek megbuktatni és így elriasztani a „fogyasztókat”, akikből él.

A fizető hallgatók pedig elvárják, hogy diplomát kapjanak: a pénzükért, és nem a teljesítményükért. Be kellene azonban látni, hogy az oktatás ebben az értelemben nem egy piaci szolgáltatás, a diploma pedig nem áru. Ha az lenne, mindenkinek adni kéne, aki kifizeti (nem, mintha nem efelé közelítenénk). Sőt, alanyi joga sincs senkinek az egyetemhez meg a diplomához. Éppen az lenne az egyetem lényege, hogy „diszkriminálunk”: az okosakat felvesszük, a butákat nem; ha meg mégis felvettük, akkor az okosakat átengedjük, a butákat megbuktatjuk. Sajnos ez egyre kevésbé működik a magyar felsőoktatásban, és így állhatott elő az a helyzet, hogy olyan hallgatókat is elrugdosnak a diplomáig – ők mára csaknemötvenezren vannak –, akiknek nem sikerült nyelvvizsgát szerezniük. Valószínűleg egy minőségi felsőoktatási rendszerből ők már rég kihullottak volna.

Divatos mostanában mindenféle EU-standardekkel jönni, hogy legyen 40% a diplomások aránya 2020-ra és hasonlók. Csakhogy azt is érdemes lenne megnézni, hogy honnan kerül ki az az ideálisnak nevezett 40%? Mert ha ennek mondjuk a fele a gomba módra elszaporodott futottak-még-főiskolákban szerzi majd meg a papírfecnit, akkor kell a fenének ennyi diplomás.

A kormány is észrevette, hogy nem jó ez a rengeteg felsőoktatási intézmény, ezért vezette be a kiemelt egyetemi és kutatóegyetemi státuszt, hogy a majd a differenciálás miatt kiesnek a gyengék. Hát nem! Úgy látszik, a gyengékre is van fizetőképes kereslet, akiknek az akkreditációját rég vissza kellett volna vonni (sőt, ki se kellett volna adni). Persze ez nagyon csúnyán néz ki és népszerűtlen. Pedig mindenkinek jobb lenne, ha feleennyi egyetem és főiskola lenne; azok viszont állami pénzből működnének és megengedhetnék maguknak, hogy válogassanak és tartsák a színvonalat. Ehhez az kell, hogy elsősorban ne a hallgatók tartsák el az egyetemet, és hogy alapvetően az alkalmassága, ne a pénze alapján kezdhessen valaki egyetemi tanulmányokat. 

Nem a diplomák és a nyelvvizsgapapírok radikális mennyiségi növelésére van szükség, hanem valódi nyelvtudásra. Persze félő, hogy azzal dobbantanak külföldre. Valószínű, hogy ezért is írták elő a nyelviskoláknak: csak tanári diplomás oktatókat alkalmazhatnak. Nehogy véletlenül a tanári diplomával nem rendelkező, de anyanyelvi tanároktól tanuljon valaki? Az új szabályok szerint is életképes, rendes magyar tanári diplomával rendelkező oktatókat foglalkoztató nyelviskolák aztán pályázhatnak a nagy diplomamentésben való részvételre (és a közpénzkaszálásra). Mindez egy gyors és részleges tűzoltás a csak magyarul beszélő, de nagyon okos diplomások országában, ahol – ha így folytatjuk – tíz év múlva még több lesz a diplomás és még kevesebb a jó egyetem.