Kezdjük talán azzal, hogy önmagában is perverziónak gondolom, ha egy történelmi év (1989) fölidézését a Magyar Televízió egy olyan emberre bízza, aki a kérdéses időben még érettségi előtt állt.
„1. Ezt történetesen nem is értem. A kísérőszöveg az 1989. január 9-i drámai áremeléseket elintézte annyival, hogy »az élelmiszerek ára 20, a gyógyszereké 80 százalékkal emelkedett«. Holott csak annyit kellett volna mondani, hogy mindennek felemelték az árát, ami állami hatáskörbe tartozott: az élelmiszerekét, a háztartási energiáét, a tömegközlekedését, a mosószerekét, a gyógyszerekét, a telefonét, a gépkocsikét és számos más árucikkét, amivel átlagban 20-22 százalékos áremelést és legalább 10 százalékos életszínvonal-csökkenést generáltak. Kimaradt a történetből, hogy az állam a nyugdíjasokat és a szociális ellátásban részesülőket (ha nem is teljesen) kompenzálta. Ez se lett volna több egy mondatnál.
2. Az áremelés hallatán Szabolcsban »negyven év óta először« sztrájkoltak – hallottam a kísérőszövegben ezután. Tévedés. Nemcsak azért, mert Szabolcson kívül még három másik megyében is, hanem azért, mert az első sztrájk négy hónappal korábban, a Mecseki Szénbányákban zajlott le.
3. Egy sorbaállás képei: »először állunk sorba szja-bevallásért«. Tévedés. Az szja és az áfa bevezetéséről szóló törvényt a parlament 1987-ben fogadta el, 88-ban már fizettük mind a kettőt – sorbaállás nélkül. Vagy eleve levonták a munkáltatók, vagy a kasszánál. Akik sorbaálltak, magánvállalkozók voltak.
4. Rejtély, hogy Rákay vagy a szerkesztői miért csempészték be 89 történetébe a népi-urbánus szembenállás egész múltját, és miért fűszerezte mindezt a behívott (még diploma előtt álló) »szakértő« fiatalember azzal, hogy Aczél György a 80-as évek második felében »már« az urbánusok felé hajlott. Aczélt 1985-ben Kádár leváltotta és a Társadalomtudományi Intézetbe száműzte. Onnantól neki nem volt az ilyen típusú irodalmi vitákra ráhatása – amíg egyébként volt, nem hogy jó, hanem kifejezetten intim-baráti kapcsolatban állt a népi oldal olyan nagyjaival, mint Illyés Gyula vagy Németh László. Egyébként a népi-urbánus vita lecsapódott a 89-es politikai ellenzék vitáiban, az MDF és az SZDSZ/Fidesz engesztelhetetlen szembenállásában, de erről a műsorban egy árva szó, annyi sem esett. (Rákay szerint a Kádár-rendszer nemhogy megbékíteni akarta volna a feleket, hanem még »olajat is öntött a tűzre«. Nekem ez újdonság volt, az olajból semmit se láttam. A szakértő azonban buzgón egyetértett a műsorvezetővel.)”
A tiszás jelölt-jelöltek elsősorban az a felső réteg, amely nemcsak politikai ambíciókkal rendelkezik, de amelynek Magyarországon kisebb vagyonkája, tehát valamekkora szabadsága és mozgástere is van hozzá, hogy belépjen a politikába.
Zavarba ejtő lelkesedéssel dicsérte Orbán Viktor futballpolitikáját, mondván, mindaz a példaértékű segítség, amelyet a magyar kormány közismerten a sportnak ad, a következő nemzedék egészségében, szemléletében, inspirációjában, versenyképességében térül meg többszörösen.
De sose feledjük azt a szégyent és csúfságot, hogy a feleségét akarta »csak« zsarolni, hogy maradjanak meg az állásai.
Ha kapsz és elteszel 3,4 milliárdocskát a brüsszeli önsorsrontó idióták és/vagy fekete öves gazemberek pénzéből, akkor te vagy a független.
Csak meg ne sértődjenek, amikor erre felhívjuk a figyelmet a jobboldalon.
Egy jóval rövidebb verzióról szólnak a legújabb híresztelések.
„Öregkor az, amikor a lelkünket nyugdíjba küldjük." Cserhalmi György nemhogy nem tett ilyet, de több év kihagyás után visszatért a színpadra: az Örkényben futó önálló estje kivételes, megrendítő élmény.
