A kirakat képei

„Itt az egyre bárgyúbb – és a közvéleményt is ilyen irányba kondicionáló – szórakoztató műsorokon túl csak az számít, mit mondott a kormányfő, a miniszter, a pártpolitikához közel álló korifeus és tisztségviselő vagy az ellenzék valamelyik fontosa. A nemzet szellemének nemesebbik részét képviselő kultúra vagy tudomány képviselőinek hangja csak akkor ér valamit, ha politikailag motivált botrány szaga érződik rajta. Szomorú. A tudomány jelesei különösen irtóznak mindenféle ilyesfajta bűztől, ezért inkább csendben vannak. Már aki még itt van. Mert az elmúlt három év különösen nagy rést vágott leginnovatívabb agyaink gazdái között. 1956 óta soha nem távoztak ennyien fiatal kutatóink, mérnökeink, orvosaink közül.

Persze ez még nem is lenne akkora gond, ha visszajönnének. De erre nem mernék mérget venni, még akkor sem, ha a minap a kormányfő az újonnan átadott akadémiai kutatóközpontot valami ilyesféle „mágnesként” jellemezte. Majd tíz, húsz, harminc év múlva ismét lesznek Tellerek, Wignerek, Szilárd Leók, Kármán Tódorok, akik valahol a világban tett ilyen-olyan világraszóló felfedezésük, elméletük, módszerük, gépezetük miatt méltán híresek lesznek, s az akkori politikusok jólesően mondogatják majd: hát igen, ők is a magyar géniusz jó hírét gazdagítják! Bizony, mekkora agyaink is vannak, mi vagyunk a legjobbak, a legjobban teljesítők! Hogy ezek a jövőbeni tudományos sztárok éppen a mostani politika nacionalista földhözragadtsága, beszűkült provincializmusa és az innovatív elmék társadalmi és anyagi táptalajának kiszárítása miatt távoztak, mellékes lesz majd. (…)

Csak ne tetszelegne a kormány a tudomány bőkezű támogatójának szerepében. Valószínűleg a multik hazai innovációs műhelyeiben számos alkalmazott kutatási eredmény születik, de ezek sem magyar zászló alatt jelennek meg, s az innováció világpiacán legsikeresebb magyar vagy hazai alapítású cégek sem használnak többnyire állami pénzt. Az már más kérdés, hogy a kormány (és ez mindig is így volt) előszeretettel „ül rá” az ilyen sikerekre, sütkérezik a dicsőség fényében, ahogy legutóbb Orbán a Graphisoft japán szerződésének aláírásakor. Ez pedig megint csak kirakatpolitika. A fő gond valahol ott van, hogy nálunk a tudománynak nincs elég presztízse a fejekben. A politikuséban és az utca emberében egyaránt.”