„Mi történt akkor, amikor megvolt a szerződés, de mégse jött a biztosnak hitt pénz?
Ez volt az első pont, ahol nekem komolyan be kellett lépnem finanszírozóként. Egy óriási válsághelyzet volt, augusztus első hetében nem utaltak az arabok, de be volt jelentve, hogy augusztus 18-án hazajön az átfestett Álmos vezér nevű gép. Azért jelentettük be, mert augusztus elejére tudtuk, hogy minden ránk eső feladattal elkészülünk. A lízingcégnek is augusztus 10-i utalást adtunk meg, akik egyébként végtelenül korrekten jártak el, hiszen addig egy vasat se láttak tőlünk. Az emberek tűkön ültek, hogy mikor látják már a repülőt, egyszerűen nem tehettük meg, hogy csalódást okozunk. El kellett döntenem, hogy mennyire hiszek ebben a dologban. Az lett a megoldás, hogy lízingcég első 100 ezer dollárját kifizettem, hogy a gép haza tudjon jönni. (…)
Miért csak október 10-én állította le a pénzcsapot?
Kiderült, vagy így utólag helyesebb, ha úgy mondom, én úgy tudtam, hogy a befektetővel nincs aláírás, itt pedig már mindenképp úgy éreztem, hogy meg kell hoznom egy nehéz döntést. Akkor álltam oda a dolgozók elé bejelenteni, hogy nincs több pénz. (…)
Hogyhogy nem tudta [hogy eladták a Sólyom Airwayst]? Elfelejtettek szólni?
Ez egy olyan kérdés, amit majd fel fogok tenni Hurtyák Róbertnek. Egyébként október 9-én adták el, szóval amikor október 10-én bejelentettem a fizetésképtelenséget, akkor én már egy napja nem voltam semmi a cégnél, ez az amit november 10-én tudtam csak meg a sajtóból.”