Unortodox jogállam

2013. december 07. 18:30

Hiába az ellenzéki tiltakozás, törvényesen nem állítható fel parlamenti vizsgálóbizottság az egykori adóhivatali dolgozó, Horváth András hivatali asszisztenciával – de legalábbis félrenézéssel – kísért, ezermilliárdos áfacsalást állító bejelentése kapcsán.

2013. december 07. 18:30
Fekete Gy. Attila
NOL

„Egyelőre mindenesetre a helyzet az, akár tetszik ez valakinek, akár nem, hogy az igazságszolgáltatás gépezete mozgásba lendült, és legalább két büntetőeljárás indult vagy indulhat a napokban az ügyben. Akkor mi a kérdés? Miről vitatkoznak a hölgyek és urak? A törvény ez esetben egyértelmű: »Nem terjedhet ki a vizsgálat olyan ügyre, amely a döntés előkészítésének szakaszában van, amely folyamatban lévő büntető-, szabálysértési, polgári vagy hatósági eljárás tárgya...«

Más kérdés, hogy Gulyást miért nem zavarta a törvényesség, pontosabban annak hiánya például a Portik–Laborc-találkozókat vizsgáló bizottság felállításakor, amely testületről már szintén a hivatkozott törvény hatálybalépése után szavaztak. A találkozók ügyében 2013 februárja óta nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség, Gulyás pártja mégis felállította a Mile-bizottságot. Végül is az a testület aligha állapíthat meg olyasmit, ami a Fidesznek kínos lehet, viszont nagy valószínűséggel árthat az ellenfeleinek. És ha így van, akkor kit érdekel a törvényesség? Ilyen az unortodox jogállam. Vannak ugyan törvények, de csak akkor kell betartani őket, amikor az a hatalmon lévők érdekének megfelel. Különben beszélni se kell róluk.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
locsaba
2013. december 08. 17:13
Mit röfögsz malac?
kitiltott
2013. december 08. 15:57
holnap felhívom a Népszabóságot és megmondom hogy gyurcsány és csapata elsikkasztott 2002-20010 között 20.000 milliárd forintot és erre ha nem is bizonyítékok csak nagy általánosságban nevek elképzelhető cégnevek és számok állnak a rendelkezésemre és ezt egy mappában tárolom majd és azt emlgetem a sajtó értekezleten kíváncsi vagyok az MSZP akar -e majd vizsgálóbizottságot, vagy a rendőrségen jelnt fel először rágalmazásért..
Axxtro
2013. december 08. 12:33
Az piszkosul nem zavarja a szerzőt, hogy egy korábbi, ellenzék által benyújtott törvénymódosítás miatt nem állhat fel vizsgálóbizottság a jogi vizsgálat közben. A baloldali ellenzék már a konzekvens gondolkodás képességét is elveszítette.
6qwasyx
2013. december 08. 11:12
Szarok rá, szarok rá, hogy más mit mond, engem az érdekel, hogy itt mit mondanak rólam, mert higgye el, én vagyok annyira önérzetes, meg én alföldi származású vagyok… De akár a faluban is bárkit megkérdezhet, hogy mit mond a Mészáros Lőrincről, mert ilyet soha nem mondanának, amit az Ángyán mond, meg a Szabó Rebeka, nem tudom, hogy hívják őket ott fönt a Parlamentben – mondta Mészáros Lőrinc az atlatszo.hu-nak adott fél órás interjúban, amit videóban alább teljes egészében is közlünk. Felcsút polgármesterét, a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnökét, a Mészáros és Mészáros Kft. tulajdonosát, az e cég tulajdonában álló, tavaly februárban alapított Búzalakász 66 Felcsút Kft. ügyvezetőjét, az egyszemélyes Mészáros Autó Javító Kft. tulajdonos-ügyvezetőjét arról kérdeztük, mi a titka? Mi a titka, hogy családtagjai és a Búzakalász Kft. a dobogó második helyén végeztek a Nemzeti Földalapkezelő legnagyobb botrányt kiváltó Fejér megyei állami földbérletekre meghirdetett pályázatán – első helyen az egykori Csákvári Állami Gazdasághoz köthető személyek, harmadik helyen az első Orbán-kormány által privatizált 12 állami gazdaság egyikének, a Herceghalmi Kísérleti Gazdaságnak akkor helyzetbe hozott egyik tulajdonosa, Flier János végzett családtagjaival. - Nekünk ez a lelkünk, vidéki embereknek a föld és higgye el nem azoknak a lelke, akik ott a flaszteren fönt Budapesten azt mondják, hogy ezek milyenek ezek a szemét vidéki parasztok, mert nincs azért mindenbe, sőt semmiben azt hiszem nincs igazuk. Mert nézze egy pályázat és én önt régóta ismerem, írt már egy két kedves – ezt nem pozitív előtejjel mondom – cikket még az előző kormányzás alatt, de egyet mondok önnek, hogy tulajdonképpen egy pályázaton, aminek ugye egy győztese van, mert egy pályázati rendszernek, akármit teszünk, sajnos egy nyertese van. Most ha a Pista nyert volna vagy a Józsi, akkor ő is szemét lett volna? Vagy csak én vagyok azért szemét, mert én a Mészáros Lőrinc vagyok, aki életében nem privatizált semmit, nem nyert semmiféle pályázatot, mindent a saját erejéből teremtett meg, az a több száz alkalmazott, aki nálam dolgozik, kérdezzen meg bárkit, hogy mit mond a Mészáros Lőrincről. F.K.: Honnan való? M.L.­­­­­: Karcagi származású vagyok, higgye el nekem, hogy én bármikor így, ilyen gerinccel kimegyek, bármelyik faluba itt a környéken, és bármelyik gazda elé oda állok. M.L.: Az a helyzet tudja, hogy egyedül pályáztam az összes alcsútdobozi földre, tehát nehéz lett volna nem nekem nyerni, én úgy gondolom. F.K.: Igen, tényleg egyedül? M.L.: Igen, képzelje. F.K.: És ezt honnan tudja? M.L.: Hát kikértem, hát nem titkos az, hogy hányan pályáznak az nem titkos, az hogy kik azt nem tudom, de azt, hogy mi egyedüliként pályáztunk az alcsúti földekre. Úgy nehéz lett volna azért másnak megnyerni. F.K.: Hatvanpusztán fönt azt a volt lovas telepet kitől bérlik? M.L.: A CZG Kft.-től bérlem. F.K.: Az nem állami vagy önkormányzati tulajdon? M.L.: Nem, nem, nem. Alcsút és Bicske között terjeszkedik az Orbán-uradalom A miniszterelnök édesapja, Orbán Győző ingatlanforgalmazásra szakosodott cége, a CZG Ingatlanforgalmazó Kft. tulajdonában áll tavaly július óta az Alcsútdoboz Hatvan pusztai majorság, ami egykor József főherceg majorsága volt és amit saját állítása szerint jelenleg a felcsúti polgármester, az Orbán-család bizalmi embere, Mészáros Lőrinc bérel. A 13 hektáros műemléki területet azok az állami földek veszik körül, amiket Mészáros cége, a Búzakalász 66 Kft. a közelmúltban nyert el 20 éves bérletre, fölötte Lévai Anikó szántói fekszenek – derül ki az atlatszo.hu által aktuális földhivatali adatok felhasználásával összeállított térképből. Tovább a teljes cikkhez. F.K.: És mi épül ott? M.L.: Nem épül semmi szerintem, az műemlék épület és ott van némi helyreállítási kényszer, hát én gépeket tárolok ott meg eszközöket, mert azért több cégem van, közel 250 alkalmazottam van, úgyhogy azért a környéken csak adok feladatot az embereknek. F.K.: Akkor ugye az utolsó kérdés, hogy ön műveli-e miniszterelnök feleségének a földjeit? M.L.: Nem. F.K.: A Flierék művelik? M.L.: Nem tudom, ki műveli, én biztos nem. F.K.: És akkor a maga marhái merre? M.L.: Hát az ott Görbölön. F.K.: Görbölön legelteti. M.L.: Igen, persze. F.K.: És mi van a juhásszal? M.L.: András? F.K.: András. Megvan? M.L.: Rendben van, hát ott úgy van, hogy az Andrásnak… F.K.: Ők nem pályáztak? M.L.: Az András, én nem tudom, hogy pályáztak – az Andrásnak én odaadtam, mert ugye ott nekem elég nagy területem van és az Andrással az pont az én birtokomon van, ugye a birkái és azt én örökös használatra oda adtam neki. Jó viszonyt ápolok. F.K.: Demján úrral is sikerült megegyezni? M.L.: Demján úr a szomszédom, Sanyival nekem nincs semmi. Tehát nekem nincs semmi a Demjánnal, hát üzleti kapcsolatom ugye eleve nincs vele, ugye milyen lenne, ő egész más világba van, mint én, tehát magas építés. Ismerem persze, mert támogatta az Akadémiát hosszú éveken keresztül a Demján Sándor. Nagy tisztelője vagyok ezért, mert hát azért rengeteg támogatást juttatott az Akadémiának, mint magánember, csak becsülni tudom őt. F.K.: És a sportcsarnok, ami most épül, abban is benne van Demján úr támogatása? M.L.: Sportcsarnok? F.K.: Ami most épül majd. M.L.: Center pálya épül, sportcsarnok nem épül. F.K.: Akkor fedett lelátós Center pálya. M.L.: Hát abba van, abba van ugye egy TAO-s pénz természetesen, adó pénz illetve hát az önerőt azt nekünk kell, az Akadémiának biztosítani, harminc százalék önerőt kell biztosítani, azt ugye természetesen mi is nagyrészt támogatás útján tudjuk össze szedni, mert ugye 2006-óta, mióta működik az Akadémia, egyértelműen csak magán támogatásból tud… F.K.: És Demján úr? M.L.: Igen, igen, igen. Ő lokálpatrióta azért a Sándor, ő etyeki, tehát támogat igazából nem csak minket, mindenkit. F.K.: És Csányi úr is beszáll? M.L.: Csányi úr is támogat. “Szarok rá hogy más mit mond” – Mészáros Lőrinc vs Ferenczi Krisztina from atlatszo.hu on Vimeo. F.K.: A Center pálya? M.L.: Hát személyesen nem száll be ebbe senki, nézze most is azt mondom a Center pálya építésébe, 70%-ba ugye az adótámogatást tudjuk felhasználni, a TAO-s támogatást, 30%-ban meg önerőt kell igénybe venni. FK: Ön szerint ötven év múlva mi lesz? M.L.: Hát az a baj, hogy nem érem meg, bárcsak megélném, hogy ötven év múlva mi lesz. F.K.: De az unokái megélik. M.L.: Én azt gondolom, ami itt készül, Krisztina én azt gondolom, az ugye nem magunknak készül, hanem a jövőnek (…) F.K.: Igen, csak amikor már nem önök működtetik és elmennek a szponzorok, Demján úr, Csányi úr, mindenki. Marad Felcsút és egy nagy stadion. M.L.: Nézze, hát én azt gondolom, azért én nem vagyok ennyire borúlátó, azért a sportot támogató emberek talán mindig lesznek, én nem vagyok pesszimista, amúgy se vagyok pesszimista, én azt gondolom, hogy hosszútávon lehet fenntartani egy létesítményt, mondjuk, ehhez kötni kell egyéb más ügyeket, mert önmagában csak a kollégium, az akadémiai képzés nem biztos, hogy ezt ugye meg tudja oldani. F.K.: És ötven év után mit tudnak kezdeni ezzel, hogy a föld nem az önök tulajdona, jó tudom, ezt már csak unokáink élik meg. M.L.: Milyen föld? F.K.: Hát ezekkel az adomány földekkel, mit a Flieré, mint az Orbán Viktoré, amit ötven évre oda adtak, azokkal mit lehet csinálni, rajta van az építmény. M.L.: Hát mindent az alapítvány fejlesztett. F.K.: Kifizeti az alapítvány? M.L.: Hát ez is lehet majd egy megoldás, mert igaz az alatta lévő földterület nem a miénk, de az összes az első perctől ügy, ami rajta történt földkivonás, építkezés, azt mind ugye az alapítvány finanszírozta, tehát igazából ott minden pénzt a Puskás Akadémia tett le az asztalra, rendes emberek oda adták, tulajdonképpen oda adták használatra egy jó cél érdekében én azt gondolom. F.K.: Világos, csak tisztább úgy lett volna, hogyha örökbe adják, ez az ötven évre, ezzel olyan nehéz mit kezdeni. M.L.: Hát igazából lehet, hogy ebbe igaza van, hogy az lett volna jobb megoldás, egyszerűen ők döntöttek így, meg hát ugye a jogi képviselők.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!