Modortalanná váltunk

„Az emberek egyre frusztráltabbak. Ez részben érthető, hiszen mindenkinek van gondja-baja, de ez senkit nem jogosít fel arra, hogy modortalanul viselkedjen! De vajon miért jutottunk el idáig? 

A békebeli időkben természetes volt, hogy megadták a tiszteletet az emberek egymásnak. Igaz, ma már nem divat a kalap, de akkoriban a férfiak megemelték a kalapjukat, kissé megbillentették fejüket, ha egy hölggyel találkoztak, és udvariasan köszöntötték: »Kezit csókolom!« Ma a gyorsétteremben, de bármely üzletben is letegeznek bárkit, kortól, nemtől függetlenül. Az elátkozott ötvenes években kötelező volt boldog-boldogtalannak köszönni: »Szabadság!« Akkor ez csak egy tartalom nélküli szó volt, most, hogy már van igazi szabadság, köszönés nincs. Évekig együtt ebédeltem egy társasággal, mindennap nyolcan-tízen összejöttünk. Az asztaltársaság doyenje Reich Feri bácsi volt, aki kilencven fölött járt. Húsz évet tagadhatott volna le a korából, virtigli úriember volt, Pasaréten és környékén még sok olyan kerítést és kapubejárót lehet látni, amelyen rajta a felirat: Reich és Társa. Szóval Feri bácsi és családja gyártotta ezeket a kerítéseket, de Feri bácsi, sajnos, néhány éve már csak fentről látja ezt az elvadult világot. Igaz, ő sok mindent előre megjósolt. Szóval Feri bácsi, aki a legidősebb volt közöttünk, az ott ülő hölgyeknek egy »kisztihand« kíséretében, kissé meghajolva kitöltötte az ásványvizet is, ha úgy adódott. 

Kristálytisztán emlékezett arra, hogy melyik mulató hol és milyen néven működött a harmincas években, hol volt Budapest legjobb szövetkereskedése és úri szabója. Nem tudta megszokni, hogy ennyiféle taxitársaság van, és ezért ő leegyszerűsítette. Amikor haza szeretett volna menni, megkérte az étterem tulajdonosát, »hívjon nekem, legyen szíves, egy szürke taxit!« Ma már talán alig van, aki tudja, mi is volt a szürke taxi. 

A demokrácia nagyon későn érkezett el hozzánk. Mire megízleltük, addigra teljesen leprolisodtunk. Borzasztó nehéz megmagyarázni mindazoknak, akik nem érzik, hová jutottunk, pedig korábban hírességek látogattak el hozzánk a század elején, csak azért, hogy láthassák a világszép Budapestet, a Duna-parti szállodasort, hogy láthassák a híres pesti korzót a gyönyörű üzletekkel. Nekünk a modernizáció a modortalanságot hozta. Változtatnunk kellene!”