„A Fidesz és az MSZP rendszere valójában egymást feltételező ellentétekből áll: mindkét tábor identitásának komoly bázisát adja a másik elutasítása. Most azonban ennél valami komolyabb sejlik fel. Horváth András volt adóellenőr nemcsak évi (!) ezermilliárdos adócsalást emleget, hanem azt is, hogy ebben így vagy úgy, de »mindkét« politikai oldal benne van. Már ha ezek után még lehet két oldalról beszélni, és nem az van, amit Ángyán képviselő úr mond, hogy ugyanannak a kétféle színű megnyilvánulásával van dolgunk.
Ez utóbbi lehetőség – hogy a két párt az egymás kölcsönös utálatának álcája alatt gyakorlatilag együttműködik egy ilyen komoly törvénysértésben – ha bizonyítást nem is, de felébredő gyanút kapott ma, amikor nem sikerült elegendő képviselői aláírást összegyűjteni egy, az ügyet górcső alá vevő vizsgálóbizottság felállításához. (...)