Milyen kampány elé nézünk?

2013. november 15. 19:38

Olyan kampány elé nézünk, mely a békétlenségekben minden eddigit felülmúlhat.

2013. november 15. 19:38
Solymosi Frigyes
NOL

„Az ősz arról tanúskodik, hogy a Fidesz – tanulva a 2002-es és a 2006-os választás elvesztéséből – nincs elkápráztatva a számára kedvező közvélemény-kutatási eredményektől. Ezért aztán olyan kampány elé nézünk, mely a békétlenségekben minden eddigit felülmúlhat. A kormányközeli lapban jelent meg az állítás, hogy ez az ország »jobb ellenzéket érdemelne«. Ennek fényében talán megbocsátható egy konzervatív szellemiségű értelmiséginek, ha kifejti, mit kellene tennie az ellenzéknek, hogy a fenti elvárásnak megfeleljen.

A baloldalnak az eddigieknél sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítania a nemzeti érzésre, a hazafiasságra, a határon túli magyarok megnyerésére. A beszédekben kerülni kell az olyan könnyen félreérthető kitételeket, hogy »fájni fog«. Szobordöntésre és videobotrányra sincs szükség. Ezeknél sokkal hatásosabb az állami korrupció megszüntetésének, a javak igazságos elosztásának, az adórendszer megváltoztatásának, az oktatás kiemelt támogatásának, a leszakadt rétegek felzárkóztatásának, a látványberuházások elkerülésének, a szabadságharc befejezésének, hazánk külföldi hitelessége helyreállításának hangoztatása. Azt jólesően nyugtázhatjuk, hogy a szocialista párt megszabadult a régi káderektől, akik a pártállami diktatúrában is vezető szerepet játszottak. Ezt jelen írás szerzője a rendszerváltozást követő években számos alkalommal javasolta. Ez vezethetett volna egy nyugati mintájú baloldali szociáldemokrata párt megteremtéséhez.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
skorpio
2013. november 16. 10:26
Olyan lesz a kampány, amilyet csináltok (dekás csürhe+libsi majmok)
atila68
2013. november 16. 08:51
Az már tudott, hogy Bajnai, és Gyurcsány Orbán ellen harcol. Az viszont senki előtt nem világos, hogy ki, vagy kik mellett? Tegnap Bajnai megint sajtótájékoztatott... Azt állította, hogy ha bevezet egy a 'gazdagokat'(sic!) sújtó magasabb személyi jövedelem adó kulcsot, azzal a szegényebbeknek jó lesz. WTF?
Tündér_Lala
2013. november 16. 08:33
Solymosi mint konzervatív szellemiségű ember a NOL-bab. :))) Különben a felsorolt célok nagyon szépek, kár, hogy "az elmúlt nyolc évben" pont az ellenkezőjét csinálták az eltársak.
ciprióta
2013. november 16. 08:25
ahogy elnézem győztes kampány elé nézünk, ennek a baloldalnak nincs jelene és jövője .....ugyhogy kivárjuk a változásmentes hazai állapotokat ..itt Cipruson...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!