„Svájcisapkához hasonlított valaki egy milliók által megbecsült szimbólumot 24 évvel ezelőtt egy nagyvárosi fórumon. Elemzések szerint akkor vetette meg lábát a rasszizmus a térségben sok évtized után.
Fogalommá is lett a »svájcisapkázás«…
Azért volt különösen káros a rasszista hasonlítás, mert a pártállam évtizedeinek talán egyetlen haszna: nyoma sem maradt a rasszizmusnak. A társadalomrombolásnak ezt az ízléstelen és veszélyes változatát visszaerőltetni galádság volt.
Pár év múlva süllyesztőbe is került a svájcisapkázó.
Jött azonban az utánpótlás: a bőgatya és a fütyülős barack. Aki ezeket a magyar kultúra csúcsteljesítményei közé sorolta, nemcsak barátságtalan, hanem szemellenzős is volt. Sem a bőgatya, sem a fütyülős barack nem magyar találmány.
Tetemcafat.
Ebben már ártó felindultság is megbújt. Mit megbújt? Felszínre hahotázta magát. Egyfajta verbális magyarverés kapott nyilvánosságot – valószínűleg törvénysértő módon. A feltűnéskeltés és a garázdaság néha határesetek.
Szégyellhetné magát az is, aki nyilvánosságra engedte.”