Vezérhiány a baloldalon

2013. november 18. 07:34

Kit és mit érdemel a magyar baloldali-liberális ellenzék, amely szűk fél évvel a választások előtt nem képes felmutatni egy megkérdőjelezhetetlen vezéregyéniséget?

2013. november 18. 07:34
Kis Ferenc
MNO

„Bár a nyilatkozatokban kevés szó esik a baloldalon a miniszterelnök-jelölt kérdésköréről, a múlt héten egy interjúban Lendvai Ildikó volt MSZP-elnök kimondta a mindenki által ismert igazságot: »vezérigény van az országban«. Ugyanakkor azt is egyértelművé tette, hogy nem lesz jelöltcasting, mert nincs olyan személy, akit be lehetne vetni. Ez a mondat nem csupán a vezérhiány beismerését jelenti a baloldalon, de egyértelmű üzenet Mesterházy Attilának is, aki egy pillanatig sem ülhet nyugodtan a pártelnöki székben, hiába tudja maga mögött pillanatnyilag a szocialisták döntő többségét.

A veteránokból álló tanácsadó testülete – élén Lendvai Ildikóval és Kovács Lászlóval – már egyezkedne Gyurcsány Ferenccel a választási összefogásról, miután a Demokratikus Koalíciót (DK) az ötszázalékos parlamenti küszöb körül mérik a közvélemény-kutatók. A gátlástalan hazudozó egykori miniszterelnök rehabilitációján nem csupán a sokat látott, ravasz szocialisták munkálkodnak, a liberális, egykori SZDSZ-hívő értelmiségiek jeles személyiségei is revideálták korábbi elutasító véleményüket. Hajós András, Demszky Gábor egykori főpolgármester korábbi beszédírója, aki 2006-ban a Hír Televízióban szólította fel Gyurcsány Ferencet lemondásra, a Heti Válasznak pár napja úgy nyilatkozott: »Mostanra szerintem megérett arra az idő, hogy kapjon egy új esélyt a szavazóktól. Hogy ez az ő rehabilitációja, vagy a baloldal kritikája-e, azon gondolkodjanak el ők.« Az Együtt 2014 korábbi támogatói közül Hajós mellett mások is elégedetlenek a formáció teljesítményével, így Bajnai Gordonnal is, és nyíltan követelik a szövetségkötést Gyurcsányékkal. A nemrég még vállalhatatlannak tartott exkormányfő újbóli felépítésének kísérlete is azt mutatja, mekkora a vezérínség a balliberális oldalon.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szalámis hegedű
2013. november 18. 13:51
Orbánt ma két ember képes legyőzni: 1. Maga Orbán Viktor az önteltségével, pökhendiségével, cinizmusával, a szegények iránt érzett mélységes megvetésével, arroganciájával. 2. Gyurcsány Ferenc. Nekem bármelyik megoldás megfelel.
kaktuszvirág
2013. november 18. 13:33
Ha a baloldal újra beveszi a féleszűt a buliba,az a szájból seggcsinálás iskolapéldája lesz! Igaz már nem először fog megtörténni.
motoros
2013. november 18. 12:42
Nem oszlik a vörös köd.
GV0917
2013. november 18. 11:10
A sakkjátszma kezd a végjátékhoz közelíteni! A SÖTÉT oldal egyre több tisztáldozatot szenved el! Most a Vezért és a bástyákat/ értsd alatta: Bástya elvtárs/ fenyegeti veszély! Csak azt remélik a a konzultánsok,/Ildikó és Gatyós Laca /hogy a végére begyalogol EGY PARASZT, hogy belőle legye a végére VEZÉR!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!