A képviselő azt mondta, hogy Szabó Máté érvei ugyanazok, mint a kormánypártoké, vagyis a cél az, hogy a választási jogszabályoknak minél szélesebb körben kell biztosítaniuk a választójogot a magyar állampolgárok számára. Ugyanakkor nem alkotmányossági kérdés a módszer kiválasztása, vagyis a személyes szavazás, a külképviseleten szavazás vagy a levélben szavazás között a jogalkotó szabadon választhat – folytatta.
Gulyás Gergely szerint Szabó Máté azt is egyértelművé tette, hogy ha a magyarországi lakóhellyel rendelkező állampolgároknak is lehetővé tennék a levélben történő szavazást, az választási csalásokra, visszaélésekre adna lehetőséget.
A képviselő azt kérdezte, miért nem hagyott fel az ellenzék, a PM, a Bajnai Gordon vezette Együtt, a Demokratikus Koalíció, az MSZP a választók megtévesztésével. Miért hallgatták el, hogy a korábbi alapjogi biztos egyértelműen állást foglalt az ő véleményükkel szemben? Miért képviselnek a korábbi és a jelenlegi alapjogi biztos álláspontjával ellentétes álláspontot? Miért érdekük, hogy ezzel bizonytalanságot keltsenek? – sorolta kérdéseit. Hozzátette: azt kérik az ellenzéki pártoktól, próbáljanak meg a választásokra koncentrálni és elfogadni azt, hogy ezek a szabályok alkotmányosak.