A cél országa

„Aztán az se rakható össze egykönnyen, hogy Orbán az erős »nemzeti ipar« felépítéséről beszél, miközben lassan nincs olyan külföldi beruházás, amelyet ne személyesen adna át, vagyis igencsak szeret ebben a környezetben a gazdasági sikerek fényében sütkérezni. Nem kérdéses, hogy a munkahely- és piacteremtő beruházások jó része külföldi tulajdonoshoz, érdekeltséghez kötődik – ők beilleszthetők a »nemzeti ipar«koncepciójába? (Úgy például, mint közmunkások a foglalkoztatási statisztikába?) Vagyis: nemzeti iparfejlesztésnek tekinthetjük-e, hogy ha külföldi multik építenek autó-, autóalkatrész-, gumiabroncs-, kólásdoboz-, telefonalkatrész-, lego- stb. üzemet? Ha nem, akkor mitől is lesz az újraiparosítás »nemzeti«? (Az állami nagyvállalatoktól?) Ha igen, akkor… nincs itt valami ellentmondás? (Vagy én értem rosszul, és a nemzeti iparfejlesztés motorjai külföldi érdekeltségekre épülnek?)

Aki járt már egyetlen általános iskolai földrajzórán, tudja, hogy Magyarország integráns része a világ- és az európai gazdaságnak; a folyamatainak ritkán irányítója, sokkal inkább alkalmazkodásra, az adott feltételek között kiútkeresésre kényszerül. Az európai ipari nagyhatalmakat rövid időn belül maga mögé utasító, kizárólag belső forrásokra támaszkodó gazdaságpolitika nem más, mint a hatalom csúcsain a politikust magába bolondító ábrándkergetés. Meghatározó politikusunk persze ki tudja jelölni a megvalósítandó feladatokat (nemzeti újraiparosítás, előzés stb.), így leszünk »a cél« országa. Ki tudja, mikor lehet ebből az »acél országa«.”