Nyilatkozat a Szabadság téri református templomban történtek kapcsán

Te csak ne add alá a lovat, mert aki alá ti lovat adtok azt hamarosan ledobja a ló. Gavra, Déri és még sorolhatnám!

Magyar részről szervezett zsidómentés folyt. A magyar függetlenségi mozgalom (MFM) a megszállás másnapján megbízta két vezetőségi tagját a zsidómentés irányításával. Egyikük, Soos Géza megszerezte az úgynevezett auschwitzi jegyzőkönyv szövegét, melyet két szlovák zsidó szökevény vallomása alapján vettek fel. Ez volt az első olyan dokumentum, mely hitelesen bizonyította a zsidók tömeges elgázosítását. A jegyzőkönyvet - melyet az üldözöttek megsegítésére már 1942-ben felállított református szervezet, a Jó Pásztor egyik munkatársa, Székely Mária fordított le - eljuttatták a kormányzóhoz és az egyházi vezetőkhöz. E leleplező irat nagyban hozzájárult ahhoz, hogy felerősítse a magyar függetlenségi mozgalom hatását és Horthy náciellenes tanácsadóinak befolyását a sokáig passzív kormányzóra. A terv az MFM és a kormányzó tudomására jutott. Az utóbbinak nem volt védekezési lehetősége. Az ellenállás azonban a szembeszegülés polgári és katonai módját is kidolgozta. Soos Géza javaslatára az egyházak képviselői (beleértve az izraelitákat is) konkrét tervet készítettek a deportálás megakadályozására. Katolikus, protestáns és zsidó fiatalokból kis csoportokat hoztak létre, amelyeknek a deportálás megkezdésekor a számukra kijelölt házba kellett volna menniük, megszervezendő az ott lakók passzív ellenállását: a terekre, parkokba való kivonulását, hogy ott leülve vagy lefekve megakadályozzák, hogy elhajtsák őket. Szerencsére nem került sor e hősies polgári engedetlenség megvalósítására, mert az súlyos emberáldozatokat követelt volna Koszorús Ferenc, aki kapcsolatban állt az MFM katonai csoportjával, az esztergomi páncélosok vezérkari főnöke volt, s önként felajánlotta a kormányzónak, hogy egységeivel megszállja Budapest stratégiailag fontos pontjait, és kikényszeríti, hogy a csendőralakulatok távozzanak a fővárosból. A legfőbb hadúrtól megkapván a parancsot, először is tisztikarát tájékoztatta. Beszédéből kiderül, hogy tisztában volt a helyzettel: "Vannak olyanok, akik... egy Magyarország függetlenségét elnyomó idegen hatalom segítségével meg akarják buktatni a magyar alkotmányt, a törvényes magyar államrendet, magyar állampolgárokat törvényellenesen egy idegen államhatalom önkényének százezrével akarnak kiszolgáltatni." A tisztikar egy emberként a parancsnok mellé állt. Július 6-án a páncélosok megérkeztek Budapestre, s ekkor Koszorús egy tiszti járőrön keresztül felszólította Baky államtitkárt a csendőrség eltávolítására, ami 8-án délig meg is történt. Ezzel kétszázötvenezer budapesti zsidó megmenekült a gázkamrától. Az akcióval véráldozat nélkül sikerült megmenteni Európa legnagyobb megmaradt zsidó közösségét. A siker erősítette a kormányzó pozícióját, ugyanakkor csökkentette a Sztójay-kormány tekintélyét. Jó hatással volt az ellenállási mozgalomra is, mert bebizonyosodott, hogy társadalmi méretekben is lehet cselekedni. Az akcióban képviseltette magát a kormányzó, egy magas rangú katonai vezető, egy hadosztály egész tisztikara, s a parancsot fegyelmezetten végrehajtó legénység, vagyis a magyar nép. Koszorús hetekig katonái szoros őrizete alatt élt, tartván az SS személye elleni támadásától. Később a frontra került, majd epehólyag-gyulladással a budai katonai kórházba. November 2-án egy SS-járőr kereste. Az volt a szerencséje, hogy éppen nem tartózkodott a kórteremben, s a személyzet figyelmeztette a veszélyre. Ezután illegalitásba vonult, s Nyugatra menekült. 1974. március 8-án halt meg az Amerikai Egyesült Államokban. 1991-ben posztumusz vezérezredessé nevezték ki, 1992-ben pedig - a Bajcsy-Zsilinszky Társaság kezdeményezésére - a Dohány utcában emléktáblát állítottak. A társadalom tudatában azonban nem foglalta el az őt megillető helyet. Annál nagyobb öröm számunkra, hogy az akció ötvenedik évfordulóján az Egyesült Államok képviselőházában Tom Lantos a legnagyobb elismeréssel emlékezett meg róla: "...Koszorús ezredes példátlan tette az egyedüli ismert tény, hogy egy tengelyhatalom katonai erővel akadályozta meg a zsidók elhurcolását. Ez a példa nélkül álló, kockázatos hőstett, amit igen veszélyes körülmények között hajtottak végre, eredményezte azt, hogy Budapestnek a nácik általi végleges birtokbavétele három és fél hónappal eltolódott. Ez az időszak számtalan zsidónak tette lehetővé, hogy biztonságot találjon Budapesten és megmeneküljön a biztos haláltól. Ez tette lehetővé a híres Raoul Wallenbergnek is, hogy sikeres és eredményes mentő küldetését megvalósíthassa. (Wallenberg 1944. július 9-én [vagyis a puccs meghiúsítása után - a szerző] érkezett Budapestre.) (...) Mindezekért nagy tisztelettel és büszkén szólok Koszorús Ferenc hősies, hazafias erőfeszítéseiről. Sok ezer család él ma, akik életüket egy ember hősies cselekedetének köszönhetik, egy embernek, aki kitartott a meggyőződése mellett a bizonytalan és veszedelmes időkben. (...) Ebben az évben, a magyar holokauszt ötvenedik évfordulóján, amikor a világ eltöpreng a megtanult leckéken, büszkén méltatom Koszorús ezredest, a hazafit, a humanistát és a hőst." Hasonlóan vélekedett 2003-ban Várnai-Sorer Judit, Izrael akkori nagykövete, aki egy kérdésemre adott válaszlevelében ezt írta: "Természetesen igen nagyra tartom Koszorús Ferencet, aki saját és bajtársai életét kockáztatva mentett meg 250 000 zsidó életet Nem lenne itt az ideje, hogy az akció után több mint hatvan évvel, például a magyar parlamentben is méltassa akár az államelnök vagy a miniszterelnök, de legalább egy "vidéki" képviselő ezt a "példa nélkül álló, kockázatos hőstettet"?

horthy nem háborús bűnös. a szoborállítás tehát ízlés dolga. szupertoleránsék & legdemokratábbék újra megmutatták magukat... csak a szokásos gyűlölködés a tolerancia nevében. az ügy másik aspektusa, hogy a hitgyüli kiment egy kicsit rongálni a konkurenciát. egyébként röhej, hogy erről szól a közbeszéd, miközben már budán potyog a vakolat az ember fejére. borsodban 20 év múlva alig lesz élő ember, de a csürhe horthyn visong: az mszp és együtt, meg a f.szom tudja kik sápítoznak, hápognak. igaz, ezen kívül semmihez nem értenek.

Budapest. Akinek nem tetszik egy pap, vagy egy lelkész, az a lábával szavaz: fölszáll a metróra, és átmegy egy másik templomba. Így azután a zsák megtalálja a foltját: akinek ifj. Hegedűs a szimpi, az hozzá megy, aki útálja, az messze elkerüli. Katolikusoknál is vannak tökkelütött papok, ugyanígy termelődnek ki. Nálunk mondjuk erősebb az egyházszervezet, ezért a püspök az orrukra tud koppintani, hogy nyilvánosság előtt ne nagyon... Viszont ha a püspök bolond, akkor nálunk van világraszóló botrány :-) Őszintén szólva nem hiszem, hogy szervezeti megoldásokkal túl lehet lépni ezeken a személyi problémákon.