A média telesírása helyett tessék szépen rászoktatni az emancipált barátnőket, hogy nincs ingyen ebéd, sem ingyen buli, az egyenlőség jegyében fizethet szépen mindenki magának.
Ugyancsak felbolygatta a közvéleményt a Teczár Szilárd vs. Doboz ügy. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság kimondta, diszkriminatív az a gyakorlat, hogy a nők ingyen mehetnek be egy szórakozóhelyre, míg a férfiaknak fizetniük kell. Sokat elárul, hogy kik háborodtak fel igazán a döntésen: nem a nők, hanem a férfiak.
Annak ellenére, hogy Teczár érvelése teljesen félrecsúszott, a végeredmény korrekt: helyesen megállapítást nyert, hogy igazságtalan női vagy férfi mivolta alapján eldönteni, kit engedünk be ingyen a buliba és kit nem. Ha már van egy ilyen hatóság, ahová mehetnek a nők, a romák, a fogyatékosok, a melegek és bárki, akit nem „egyenlően” kezelnek, akkor hadd mehessenek a férfiak is. Hogy kell-e nekünk egyáltalán ilyen szerv, arról lehetne vitát nyitni. De ha már van, akkor védje meg a férfiakat is, ha éppen velük tolnak ki. Mert sokan hajlamosak rá, hogy elfelejtsék, ilyen is gyakran előfordul.
Nem az a baj ugyanis, hogy a nőket „árucikként kezeli” az ingyen beengedés gyakorlata, mint ahogy Teczár érvelt, hanem, hogy a nők igenis épp eléggé emancipálódtak, de sokuk mégis elvárja az őket megillető „klasszikus előjogokat”. Egyszerűen arról van szó, amit Orbán Endre is találóan megfogalmazott az Ars Boni-ban: ha a nők kiharcolták, hogy dolgozzanak és ugyanannyit keressenek, akkor tessék szépen belépőt is fizetni. Az egyenlőség legyen egyenlőség, oda-vissza!
Érdekes, hogy mégsem a nők sírják tele a médiát napok óta azzal, hogy belépőt kell fizetniük. Na, vajon miért nem? Mert jelentős részük valószínűleg a pasijával fogja kifizettetni, hiszen aki nem hívja meg a nőt, az nem is lovag. Uraim, el kell ismerni az önök nehéz helyzetét: a nők kikövetelik maguknak az egyenlőséget például a munkaerőpiacon (ami teljesen helyénvaló), sőt egyes esetekben már előnyben részesítésre is ácsingóznak a férfiakkal szemben (ez a kvóta, és a legkevésbé sem helyénvaló). Ugyanakkor viszont számos harcos feminista egyenlőség iránti igénye látványosan alábbhagy, mikor arról van szó, hogy ki fizet az étteremben, a buliban, vagy a moziban.
A média telesírása helyett tessék szépen rászoktatni az emancipált barátnőket, hogy nincs ingyen ebéd, sem ingyen buli, az egyenlőség jegyében fizethet szépen mindenki magának. Ez maga lehetne a létező feminizmus, de valamiért mégis attól tartok, hogy a „mindenki magának fizet”-modellben a nőjogi harcosok állnának neki telepanaszkodni a sajtót, amiért megszüntették e privilégiumukat. Pontosan a feminizmus és a Teczár által buzgón idézett gender-elméletek azok, amelyek a legnagyobb kettős mércét alkalmazzák az egyenlőség helyett esélyegyenlőség és a megkülönböztetés-mentesség helyett az előnyben részesítés folytonos erőltetésével.
Kedves Szilárd, szerintem ne minket sajnálj, amiért „árucikkek” vagyunk, inkább magatokat, mert ti meg „balek fogyasztók”: a női emancipációnak még mindig az a vége, hogy a férfiak fizetik meg.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
„A nők, az anyák, a nagymamák nem agyhalottak” – jelentette ki Vitályos Eszter kormányszóvivő.
A Tisza Párt elnökének volt barátnője a nőkkel szembeni erőszak elleni fellépés napján osztott meg egy inspirációs videót.
Amikor egy férfiről sorra mondják el nők, hogy agresszív és erőszakos volt velük, akkor ez különösen bicskanyitogató.
Reméli, hogy tényleg befolyásos lesz, „tegnapelőtt is elmentünk bulizni” – árulja el a hanganyagon a Tisza Párt elnöke korábbi párjának.
Elindult a harc a nők kegyeiért, de az nem lesz elég, hogy kertészkedik és palacsintát süt.
Nem ez David Lynch legjobb és legsikeresebb vállalkozása. Ettől függetlenül az 1984-es Dűne is megérdemli, hogy a születésnapján megemlékezzünk róla.
Az ítélet értelmében jogszerűen közölhető, hogy a DatAdat-csoport bérkommentelőkkel segíthette az ellenzék kampányát.
