Pláza-korszak, foci-korszak

„A stadionépítkezésekkel szemben a legtöbbet emlegetett adu ász az egészségügy eladósodott helyzete szokott lenni. Minek stadion, ha nincs egészség? Miért kell sportközpont, ha nincs infrastruktúra? Minek a »cirkusz«, ha nincs autópálya melyen eljuthat a drukker a vidéki nagyvárosba, ahol szurkolni szeretne? Látjuk, hogy sok helyre kell a pénz, s a közösségi élet megannyi területe halmozott fel jelentős deficitet. A kérdések mögött sok igazság van, de a témát mégsem innen közelítem meg. Az egymásnak felszülő hiányállapotokra, az agresszivitást serkentő elégedetlenségre természetes, hogy reagálni kell. Az életszínvonal, az életminőség alakulásához mindenki szeretne hozzászólni; csak az a baj, hogy az aréna-, a nézőtér-, az amfiteátrum-hangulat mintha teljesen eluralkodott volna a közbeszéden. A baj az, hogy úgy tesz a mai ember, mintha az élet csak anyagi javakból állna.

A hiány, az irigység és boldogtalanság érzés, a csoportérdekek feszültsége még démonibb lesz, ha ez így marad. »Külső« árukhoz, érzésekhez, felfokozott ingerekhez való kötődés éppen az önrendelkezés képességét veszik el az embertől.

A futball stadion, a bevásárlóközpontok zárt piaca, a virtuális világ dzsungele új, kvázi-vallásokat teremtett. Az életörömöt, a beteljesedést a fogyasztás új változatai határozzák meg. Már nem számít, hogy a hajszolt boldogság gyorsan elvész, a lényeg éppen az, hogy a valóságtól való elszakadás, a különleges élmény olyan legyen mint a droghatás.”