„Vannak a nyilatkozatában jó dolgok, de talán még annyit elfelejtett mondani: én vagyok az egyedüli, aki komoly csapatban játszik, és én vagyok a legjobb focista a világon. Igazából mindenkit szidott, és az még hiányzott a végéről, hogy körülbelül ő a legjobb játékos a világon, és ő Szalai Ádámka… Ezzel nincs baj, csak Szalai Ádám ezt miért nem a legelején kezdte el magyarázni, miért éppen most? Bukarestben ő is a pályán volt, és teleszart zokniként sétálgatott. Ha ezt ő így látja, akkor lehet, hogy már korábban el kellett volna mondania. (...)
Ezekről az akadémiákról úgy kerülnek ki ezek a zselés hajú gyerekek, lásd a magyar válogatott tagjai is, hogy nincsenek ezekre az élethelyzetekre felkészítve, például hogy Romániában találkoznak ötvenezer fanatikussal, akik leakarják szabni a fejüket, mert pontosan ilyen aranyos bácsik foglalkoznak velük. Ügyesek ezek a fiúk, semmi bajom nincs velük, csak egy élethelyzettel szembesültek Romániában, amitől összeszarták magukat, és ugyanez volt Hollandiában is. Nincsenek erre felkészítve, tehát el kellene gondolkozni, hogy az akadémiákon milyen edzők foglalkoznak a magyar fiatalokkal. Régebben az utcán nőttek fel az emberek, köztük én is. Ott meg kellett tanulnom, mert ha nem voltam csibész, vagy okosabb a többinél, akkor eltiportak volna. Ezek a fiúk erre nincsenek felkészülve. Az akadémiákról kikerülnek, aranyosak, ügyeskék, és azzal szembesülnek, amikor egy élethelyzet van, hogy alászaladnak a lengőtehernek.”