Távozz tőlem sántán

„Na, de nem kell ennyire extrém példát hozni. Minden egyezés a valósággal természetesen csupán a véletlen szüleménye, nem több ez csupán kitalált történetnél. De tegyük fel, hogy azt mondod valakinek, hogy figyelj, látom, hogy teljesen padlón van az életed, bűntudatod van, állandóan betegeskedsz, mert a mentális egészséged hiánya a testedben csapódik ki. Térj meg, és meggyógyulsz. Térj meg, add át az életed az Úrnak, és Isten szabaddá tesz a bűntudatodtól, megbékülsz vele, és magaddal. Ez a valaki átadja az életét, megtér, újjászületik, nevezzétek annak, ami számotokra érthető, majd minden marad a régiben, sőt, még a vallás tetézi is a korábbi bűntudatot. Emberünk még inkább beteges lesz, és önvádló, és ráadásul még a »testvérek« is azzal vádolják majd, hogy biztos nem tért meg igazán, meg nem töltekezett be »Szellemmel«, a kenet, a kálvinista öt pont, a megtérés lépcsőfokai, a gyümölcsök, meg minden, ami ilyenkor rendre elő szokott kerülni.

Kidumálhatom magad, nincs is egyszerűbb, mint a sántát hibáztatni, aki nem gyógyult meg, pedig mi akkora apostolok vagyunk, hogy nem férünk be az ajtón. Az igazság mégis az, hogy az ember élete vagy megváltozik, vagy nem. Ha nem változik meg, ha még rosszabb lett, mint előtte, akkor igencsak érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen erővel prédikálok én. Jézusról azt mondták, hogy nem úgy beszél, mint az írástudók, hanem úgy, mint akinek hatalma van.

Kifordult magából Jézus követése, ha az apostolok, ahelyett, hogy azt mondanák: kelj fel és járj, azt mondják: itt van ötezer forint, aztán hagyj békibe minket.”