Szívünk parancsa a haza megvédése
Sem a XIX. századi, sem a XX. századi hősök áldozata nem volt hiábavaló.
A lomisok többet tettek az örökségvédelemért, mint például a giccsmagyarkodás tévútjában lebegő és ezért kétmilliárdot kapó rákaifilip.
„A lomizókat két nagy csoportra lehet osztani: vannak a megélhetési lomizók, és vannak a flesselgetős lomizók. Utóbbiak városi emberek, akik néha elkapnak egy-egy tonett széket, vagy egy antik lámpaburát, és idült arckifejezéssel viszik haza, mint lakásuk új díszét. A megélhetésiek pedig nem jókedvükben gyűjtik össze a mások által kidobott cuccokat, hanem azért, mert lehetőségek híján kénytelenek ilyen bevételi forrásokban keresni a boldogulást. Ők azok, akik a szegénységbe nem belerohadnak, hanem kitörési pontként lomiznak. Igaz, »nem szép látvány«, ahogy mondta az egyszeri képviselő-testületi tag, de ez nem elég indok arra, hogy még inkább megnyomorítsa az állam az életüket. Az pedig rendészeti kérdés, ha maffiaszerű csoportok befoglalnak utcákat a lomtalanítás alatt. Ha a rendőrség bénázik, az elsősorban őket minősíti, nem a lomizás egészét.
Az a közös mindkét csoportban, hogy értéket mentenek. Mások által már kidobásra ítélt tárgyakat hasznosítanak újra. Ráadásul ezek nagyrészt a magyar nemzet kulturális örökségének a részei. Talán ez a legnagyobb hibája a lomizás tiltásának. Ha a még megmenthető értékek úrhatnám, orrbefogós sznobság miatt a szemétbe kerülnek, az azoknak a bűne és felelőssége, akik kitalálták ezt az agyament szabályozást. A lomisok többet tettek az örökségvédelemért, mint például a giccsmagyarkodás tévútjában lebegő és ezért kétmilliárdot kapó rákaifilip.”