Elvárnám, hogy ne tekintsék ugyanúgy demokratának Orbánékat, mint ahogy saját magukat és (lehetséges) szövetségeseiket. Elvárnám, hogy a személyes és politikai haszonszerzésnek még a halvány jelét se mutassák, hanem a leghatározottabban világítsanak rá a jelenlegi hatalom embertelenségére, antidemokratikus voltára, s jelentsék ki, hogy nincs kiegyezés Orbánékkal. Ha ezt megteszik, akkor minden egyértelművé és világossá válik a jövőre nézve, és szinte automatikusan meg is alakulhat az orbánváltó koalíció.
Csak a fentiek kimondása után van értelme annak, hogy leszögezzem, hogy szerintem: 1) A Szolidaritás szobordöntése a demokrácia keretei közé tartozó esemény volt, ráadásul egyre növekvő számú polgár érzi oly’ mértékben diktatórikusnak és a saját életére is károsnak Orbán uralmát, hogy ezt markánsan kívánja kifejezni. 2) Azonban az akció az én ízlésemnek semmiben sem felelt meg, én ebben nem vettem részt, arról nem beszélve, hogy ilyet nem is kezdeményeztem volna. 3) Bajnai Gordon arculatával, stílusával gyökeresen ellentétes volt a szobordöntés. S mivel pontosan tudta, hogy mi készül, vállalta a rá nézve végül is katasztrofális következményeket. (Arra nem is akarok gondolni, hogy nem volt tudomása előre az ügyről, mert akkor nagyon lesújtó következtetéseket kellene levonnom politikusi képességeiről és az általa vezetett szövetségen belüli viszonyokról.) 4) A demokraták (beleértve magát Bajnait is) utólagos reakciói gyalázatosak. Ismét a Fidesz kottájából játszanak, és méltán röhögnek a kamerába Bayerék. Itt nem magyarázkodni kellett volna, főleg nem elhatárolódni (ha már megtörtént, ami), hanem minden erővel felhívni a közvélemény figyelmét arra, hogy a gyűlöletkeltés, karaktergyilkosság, koncepciós perek elindítója és nagymestere a Fidesz és Orbán. Minden, ami ez után következik, természetes (még ha nem is mindig ízléses) reakció a polgárok részéről.
A szobordöntéssel kapcsolatos fideszes médiahajsza oka jelentős mértékben a puhatestű ellenzék. Vajon véletlenül ilyen, hogy is mondjam, suták? Tényleg rezsimváltást akarnak? Kár, hogy a karakánságot még tanulni kell! Pedig a választók azt értékelik.”