Zavarban a német baloldal

2013. szeptember 11. 09:37

Ma úgy tűnik azonban, hogy az SPD-nek az alternatív megoldási lehetőségek felvázolásával sem sikerült elérnie az áttörést.

2013. szeptember 11. 09:37
Szücs László Gergely
Szuverén

„Ma úgy tűnik azonban, hogy az SPD-nek az alternatív megoldási lehetőségek felvázolásával: az adósságok szétterítésének és a közös eurókötvény bevezetésének ígéretével sem sikerült elérnie az áttörést. Probléma lehet, hogy az SPD által javasolt (egyébként az Európai Unió működéséről szóló szerződéssel ellentétes) eurókötvény bevezetése a meggyengült országokért vállalt német kezességet jelentené, így a jelenleg igen jó német adósságbesorolás romlásával járhatna együtt. A szociáldemokrata válságkezelési tervet a német választópolgárok így ismét a német pénztárcákat mélyen érintő programcsomagként értelmezhetik, különösen azzal együtt, hogy Steinbrück a kampány során egy nagyvonalú, részben német adókból finanszírozott »új európai Marshall-terv« bevezetésének ötletével is előállt. Egyes elemzések szerint viszont szociáldemokrata megoldási javaslatok már csak azért sem képesek mozgósítani a bizonytalanokat, mert a választópolgárok még emlékeznek rá, hogy az SPD-politikusok a pénzügyi válság kezdetén, a nagykoalíció részeiként még elfogadták Merkelnek a válságról és a megoldásokról szóló elképzeléseit.

A három fontos kampánytéma: az adóreformról, az amerikai–német kapcsolatokról és az euróválság megoldásának kérdéséről szóló ellentmondásos és gyakran rögtönzött SPD-üzenetek azonban egy általánosabb problémára is rámutathattak. Az elmondottak fényében erősen kételkedhetünk abban, hogy Európa egyik legbefolyásosabb baloldali pártjában olyan átélhető, koherens és a politikai realitásokhoz igazított szociáldemokrata vízió született, amely mozgósíthatná és akár további áldozatvállalásra késztethetné a politikai apátiában lévő tömegeket.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
duzur
2013. szeptember 11. 13:59
Ausztriában fordított a helyzet. Itt a Spindelegger (Néppárt) nagyon semmilyen, míg a szoci kancellár jóval népszerübb.
duzur
2013. szeptember 11. 13:54
Steinbrück olyan unszi, hogy csak örülni tudok Merkel fölényének.
kjkj945
2013. szeptember 11. 10:34
Terjed a ""magyar""!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!