Verik a magyart

„A durva párhuzam nem jutott volna eszünkbe, ha a - kétségkívül sorsdöntő - román-magyar világbajnoki selejtezőt szélsőséges csoportok nem ragadják ki egy sportesemény közegéből és emelik a politika rangjára. Tisztességes országokban persze nem hagynák, hogy egy futballmérkőzés hangulatát olyan elvadult csőcselék határozza meg, mint a Tyirityán Zsolt vezette Betyársereg, de hát a tisztesség nálunk divatjamúlt fogalom. A tiltás helyett a magyar politikai vezetés inkább ráült erre a hisztérikus hangulathullámra és sodródott azzal a háromezer magyar és lengyel huligánnal, akik különvonaton azért utaztak Bukarestbe, hogy »bevegyék a román fővárost« és »bosszút álljanak a romániai magyarokat ért sérelemért«. Nos, a hírek szerint a mi Betyárseregünk szembetalálta magát négyezer állig felfegyverzett román rendőrrel, akiket meg a parancsnokaik hergeltek a magyar hordák ellen. Lett is nagy hirig, ütötték, verték a magyart, hullott a férgese.

De ez csak az előjáték volt. Néhány órán át még reménykedhettünk abban, hogy majd a péntek esti előadáson visszavágunk és elpáholjuk a románokat. Bizakodásunk azonban rövid ideig tartott. Mindössze két percig. Ekkor a magyar védő odapasszolta a labdát a román csatárnak, az megiramodott és bevette a kapunkat. Nem a mieink vették be a román fővárost, hanem éppen fordítva történt.

Ha Egervári Sándor munkatábort érdemelne, az nem a pályán elszenvedett vereség miatt lenne. S még csak nem is a vezér elárulása miatt. A magyar kapitány abban hibás, hogy nem igyekezett megtisztítani a sporteseményt a ráragadt politikai szutyoktól. Ahelyett, hogy a játéktudásban egyébként is gyöngébb magyarokon könnyítettek volna, még megpakolták őket a történelmi sérelmek miatti kötelező reváns lelki terhével. Aminek a következményét már a 2. percben megtapasztalhattuk.”