„Nem csak arról van szó, hogy tahó módon már az állásinterjú alatt szűrik, hogy ki vágyik anyaszerepre – ami manapság egyértelműen versenyhátrányt jelent szinte bármilyen pozíció betöltésénél. Az állást betöltő nők olyan mértékű terhelésnek és stresszhelyzetnek vannak kitéve, aminek okán egyre gyakrabban többéves próbálkozás után sem fogan meg a baba.
A női test csodálatos »szerkezet«, csak akkor vállalja fel az áldott állapotot és az azzal járó terhelést, ha minden – biológiai, hormonális és lelki – körülmény optimális. Nem kell kutatásokat olvasnunk arról, hogy lássuk: a nők helyzete nagyon súlyos és nagyon ellentmondásos. Ezt megoldani csak össztársadalmi szinten lehet, egyszerre szem előtt tartva a nemi szerepek különbözőségeit és a pontos dátumot is, vagyis hogy nem az ezernyolcszázas években élünk.
Azonban egy család nem csak anyából és gyerekből áll. Jobb esetben van ott egy apa is, aki méltatlanul nincs benne a közbeszéd azon szeletében, amely a népesedési folyamatokkal, attitűdökkel foglalkozik. Ha valaki figyeli például a születéskor várható élettartam nemi különbségeit – a nők átlagosan öt-hét évvel tovább élnek –, könnyen beláthatja, hogy a férfiaknak semmi okuk arra, hogy örömükben sírva csapkodják a térdüket. A már említett, valójában permanens stressz a férfikat is tizedeli. Éppen úgy okoz(hat) lelki-mentális kiüresedést, mit biológiai-termékenységi problémákat.
A férfi – még ha a megrögzött feministák és hasonló dimenzióban gondolkodók váltig állítják is – nem egy érzelemmentes pofozógép, amelyik igyekszik az ősközösségben dívott mechanizmusok szerint élni a mindennapokat a női nem mellett. A férfi éppen olyan finom műszer, s éppen olyan érzékenyen reagál a világra, mint a többfrontos küzdelmet vívó nők.”