„Sok civil beszélgetést hallgattam már végig feszengve, ahol egyik-másik politikus szellemi képességeit nem túl hízelgően minősítették, uram bocsá' indulatosan lehülyézték, agyhalottnak nevezték. Pedig a legtöbb közszereplőnek, még ha képtelenségek szajkózására kárhoztatja is a balsors, jobban mondva az önérdek, megvan a magához való esze. Agyhalottnak tehát végképp nem mondanám az ilyen, nem túl rokonszenves politizálást sem. »Szívhalottnak«, érzéketlennek, lelketlennek egyre sűrűbben. Sajnos, már a civil közvéleményt is sikerült átverni azzal a hazugsággal, hogy a politikán nem lehet az erkölcsi normákat számon kérni, erkölcs és politika két külön világ. (...)
Ma civilek és politikusok egyaránt vitatkoznak mondjuk azon, hogy a szövetségkötéseknél az egykori csapattárs iránti tisztelet és lojalitás-e az erősebb erkölcsi parancs, vagy az az elkötelezettség, hogy egy mélyen erkölcstelen rezsim leváltásához minél nagyobb támogatottságot kell szerezni.