„Budapesten a Római-part az egyik utolsó rezervátuma egy életformának: a szabadidejét a természetben, egyszerű és olcsó örömök közt, derűs társaságban töltő embereknek. Más világvárosok, ha egyáltalán még előfordul határaik között efféle terület, annak sérthetetlenségét rendeletileg védik. Az Európai Unió pedig a tagállamok által elfogadott Vízügyi keretirányelvekben leszögezi, hogy a folyók és vízpartok természetközeli állapotát sértő beavatkozásra ezentúl csak akkor kerülhet sor, ha az jelentős társadalmi haszonnal jár, és nincs más kivitelezhető műszaki megoldás.
Márpedig sokan állítják – ha nem is igen jutnak a sajtóban szóhoz –, hogy a Római-partra tervezett mobilgát 1. ökológiai következményei pusztítóak, 2. árvízvédelmi jelentősége csekély, 3. a társadalomnak kárt okoz, 4. akadna helyette más, jobb műszaki megoldás. Ma már nem kell kihaló fajokat keresgélni ahhoz, hogy kijelentsük, agyonépített térségekben önmagában értékes minden facsoport, természetes vízfolyás, vízjárta terület. Nos, a Római-parton a tervezett feltöltés és a töltést védő támfal a partszakasz teljes hosszában megszünteti a természetközeli állapotokat, a part és a folyó élővilága közti érintkezést, a csónakok kikötési lehetőségét, végül, de nem utolsósorban ezernél is több fa pusztulását okozza majd.