A javaslat szerint a pályázók képesítés nélkül is kinevezhetők lennének múzeumok, könyvtárak és más közművelődési intézmények élére.
„Márpedig, folytatja gondolatmenetét a szerző, a »filozófusbotrány óta nyilvánvaló«, hogy a régi elitnek mennie kell, hiszen őket a hatvanas-nyolcvanas években még a rákosista vezetés »nevezte ki«. Az elitcsere során számolni kell bizonyos veszteségekkel, de ez nem baj: »Tiszta sor, hogy a most „kinyírt/kinyírandó” elit tagjai javarészt nagyobb tudással rendelkeznek, mint a jelenlegi hatalom által a helyükbe ültetett/ültetendő gárda.«
A cikk írója nyilvánvalóan járatlan az értelmiségi kiválasztódás folyamatában. Csak a rákosista diktatúra »nevezett ki« vezető értelmiségieket, például Rákosi testvérét akadémikusnak. A hatvanas évektől kezdve kialakult a Magyar Tudományos Akadémián a tudományos minősítésnek egy olyan rendszere, amely nagyjában-egészében biztosította, hogy csak valódi teljesítményekkel lehessen fokozatokat szerezni. Ezek birtoklása pedig elengedhetetlen volt ahhoz, hogy valakit egyetemek, tudományos vagy közművelődési intézmények vezetői pozíciójába nevezzenek ki.
A szocialista időszakban egyébként működött a pártállástól független józan ész is. Ki is akart volna egy párthű, de dilettáns mérnök hídján autózni, házában lakni vagy egy egyetemi tanulmányait KISZ-irodákban átvészelő sebész szikéje alá feküdni?”