Csupa kis betűvel

„A »miniszterelnök úr« kifejezésben például egyetlen tulajdonnév sincs, tehát ha lehet is, indokolatlan nagy kezdőbetűvel írni (egyedül a miniszterelnöknek címzett levélben jogos a nagybetű, a megszólításnál). A miniszter úr, az államtitkár úr, a kormánybiztos úr, sőt a főosztályvezető úr is csupa kisbetűvel írandó, a címzések kivételével. Nincs nyelvtani alapja az elharapózott urazásnak. Sem jogi értelemben (Magyarország még mindig köztársaság, ahol minden ember egyenlő, nincsenek urak és »egyebek«), sem nyelvileg. Ha valaki nem szereplője a diskurzusnak – azaz nem hozzá szólunk, hanem csak beszélünk róla –, nem kell a neve mellé tenni, hogy úr. Abban a kivételes esetben, ha személyesen szólítjuk meg Orbán Viktort, alapos okkal és szabatosan mondjuk neki, hogy miniszterelnök úr, de amikor a köztévé tudósítója a focimeccsről szóló beszámolóba beleszövi: »miniszterelnök úr nem pattant fel, csak nyugtázta, hogy megvan a második gól«, akkor nemcsak az újságírás, hanem a nyelvtan szabályait is megszegi. Az idézett mondat helyesen így kezdődne: »a miniszterelnök nem pattant fel«, bár kétséges, hogy így jobban érdekelte volna a tévénézőket, mint úgy, ahogyan elhangzott. (...)

Végezetül pedig – hogy ne csak személyes ügyekkel foglalkozzunk az anyanyelv ürügyén – érdemes leszögezni: a »magyar kormány« szókapcsolat mindkét tagját kis kezdőbetűvel írjuk. Még akkor sem nagybetű, ha Magyarország kormányáról van szó (bárki is a miniszterelnök). Tehát olyasmi, hogy Magyarország Kormánya, a valóságban nem létezik, akárhányszor írják is le – erre elsősorban a nemzeti értékek őrzésére magának különleges jogokat vindikáló kormány figyelmét szeretnénk felhívni, mivel a saját kiadványait rendre a magyar nyelv szabályait a maga javára túlértelmezve szignálja. Célszerű lenne itt is visszatérni a helyes útra, ha az érintettek számára fontosak annak az országnak a nyelvi hagyományai, amelyiktől a fizetésüket kapják.”