Véget ért az élet-halál harc az utakon

„És itt van előttünk a köztévés alternatív valóság: a Kádár-kor, amikor az utak az autóknak készültek, a szocialista ember közlekedési eszköze ugyanis a gép volt. Az olyan játékoknak pedig, mint a bicikli, ott van a játszótér, hagyják már a felnőtteket közlekedni.

Ez az egész amúgy nem Gulyás István taplósága miatt érdekes, hanem hogy örömmel tudathassuk: a kádárizmus, legalábbis az utakra, nem tért vissza. A riporter által sugallt autós-kerékpáros ősellentét a múlté.

(...)

Nem a bezzeg az én időmben a sztori lényege, mert ebben nem volt semmi szépség. Annál inkább, amikor a kétezres évek közepétől egyre több bringás tűnt fel, az autósok pedig kezdték megszokni, hogy a forgalomban velük is számolni kell. Rájöttek, hogy nem csak a KRESZ példáiban szerepel a biciklista, hanem a valóságban is joguk van feltűnni az úton. Sokan pedig valószínűleg azért lettek empatikusak, mert tudták, közben a saját gyerekük, barátjuk, jó fejnek ismert szomszédjuk is ott tekert valahol a városban.

Örömmel jelentem be, hogy a közszolgálati jelleggel sulykolt élet-halál harc már évekkel ezelőtt véget ért Budapesten. Vannak persze hülyék, ahogy ezt maga az interjú is bizonyítja, de aki ma biciklivel kimegy az utcára, azt tapasztalja, hogy a szűk utcákban tekerve lassan halad mögötte az autó, amíg biztonságosan ki nem tudja kerülni. A kereszteződésekben megadják az elsőbbséget. A dugóban veszteglő autósok lehúzódnak, hogy elférjünk köztük. A helyzet nyilván nem olyan, mint Hollandiában, de a városi biciklizéshez már nem remek túlélő ösztönök kellenek, hanem csak egy egyszerű bicikli.”