Iskolába menvén…

„Amikor mondtam egykor volt tanárnőmnek, hogy de jövőre tíz százalékkal ismét nő a fizetése, és ez így lesz 2017-ig minden esztendőben, csak annyit felelt rezignáltan, hogy »persze, hiszem, ha már megkaptuk«.

Megértem a bizalmatlanságát is. Hiszen negyven éve van a pályán, éppen negyven éve verik át és alázzák meg. De a kormány törvénybe iktatta mindezt, vagyis úgy sejtem, meglesz az a béremelés négy éven át. És akkor 2017-ben lesz az én szerelmetes tanárnőmnek negyvenöt év tanítás után 300 ezer forint fizetése. Ami még mindig szánalmas és ostoba és riasztó – de ennyi van. Mert azok, akik amúgy most fennhangon követelik a több pénzt a tanároknak és az orvosoknak, ugyanilyen fennhangon szokták követelni, hogy legyünk jóban az IMF-fel, és vessünk véget a gazdasági szabadságharcnak. De ez most mellékes. Az a lényeg, hogy a tanároknak meg kell kapniuk a megígért béremelést, és ezzel párhuzamosan el kell törölni az őket sújtó felesleges adminisztratív terheket és kötelességeket.

Nem elég csak elmondani, hogy mit jelentenek a tanárok a társadalom számára. Vissza kell állítani azt a társadalmi státusukat, amit utoljára Horthy és kultuszminisztere, Klebelsberg Kuno volt képes megteremteni. Tessék Móra Ferencet olvasni, vagy Kosztolányi Aranysárkányát, ha tudni akarják, mit jelentett Magyarországon tanárnak lenni a húszas években.”