Médiaklíma

„Van hírsorrend, csak éppen hogy nem a fontosságot tartja szem előtt, s arra biztat, hogy téged se a lényeg érdekeljen. Van kerekasztal is, de azonos véleményű emberekkel, akik már az utánuk szólóval is egyetértenek, nem beszélve moderátorukról, akivel együtt magas fordulatszámon csepülik a közös ellenséget. Igaz, kisebb átmérőjű asztalnál szót kap az egyharmad is – és ugyanezt teszi. Ki-ki amaga világát hergeli. Mert ma már nem csupán azért alakulnak ki ezek a véleménygettók, mert az adott csatorna ki se akar kirúgni a hámból, hanem azért, mert a nyílt, érdemi vitától elszoktak a delikvensek, jobb párhuzamosan fecsegni, szóba sem állni egymással. És ami még ennél is rosszabb: a nézői-hallgatói bázis ezt, a kibeszélőshow-t várja tőlük. Betelefonálók féktelen haragjának teszi ki magát az a szerkesztő, aki mást is akar a nézőjével vagy a hallgatójával közölni, mint amivel az is egyetért. Berendezkedtünk az árkokban, ki-ki a magáéban.

Ebben a klímában fokozatosan, de egyre sebesebben fogyott el a szakmai szolidaritás, és hiába is próbálnak médiaemberek általános etikai normákat ácsolni, abból sem lesz stabil szerkezet. Gyakorta tiltanak ki újságírókat, orgánumokat különböző tájékoztatókról, a meghívottak pedig ilyenkor inkább kihúzzák magukat, hogy ott lehetnek, mintsem az elzavartakkal együtt távoznának. Olyan hírek válnak a túltálalttá, amelyekről üvölt a reklám vagy a politikai megrendelés, mint a Hagyó-nyomozás szünet nélküli kiszivárogtatásairól, a műfajt megcsúfoló interjúiról. Klikkek, érdekkörök használják holmi távíróként a médiumokat, a bennfentesek szórakoztató találós kérdése, hogy ki miképpen és kinek küld selyemzsinórt. A tényleges oknyomozás viszont továbbra is nehéz és hálátlan feladat, ráadásul a rengeteg munkával készült anyagokra a legritkább esetben »repül rá« az a szerv, amelyiknek ez volna a feladata, ezért a leleplezés előbb-utóbb elsikkad, művi történet megszakítás áldozata lesz.”