Az úgynevezett ultrákra semmi szükség

„A helyzet egyébként jogilag roppant egyszerű és egyértelmű (amire Kubatov Gábor is felhívta a figyelmet), mert a hazai és nemzetközi szabályok semmilyen politikai akciót nem tesznek lehetővé a futballmeccseken, így nem csak Csatáry Lászlóra emlékezni, de a rezsicsökkentés mellett aláírást gyűjteni vagy Vadai Ágnes-pólóban tüntetni sem lehet a stadionokban (sem a mez alá húzott pólón üzenni az amerikai elnöknek, netán hirdetni a katalán függetlenséget). Illetve lehet, csak vállalni kell a következményeket: pénzbüntetés, pontlevonás, pályabezárás. Ezen dolgoznak a »Mi voltunk« csoport tagjai, nyilván a Fradi-szerelmük jegyében. Az olyan hatalmas Fradi-hősök, mint dr. Lakat Károly, Dalnoki Jenő vagy Czibor Zoltán meg szemlesütve szégyellnék magukat e pojácák láttán, s nyilván Rudas Ferenc is ezt teszi.

És utasítsuk vissza az úgynevezett ultrák legnagyobb hazugságát, hogy ők az utolsó bástya, a hűség utoljára maradt hősies képviselői. A »Mi voltunk« közleményben is hosszan sorolják az aláírók, hogy ők »hóban, fagyban, kánikulában, viharban«, kudarcok idején is ott vannak és mindenhova elkísérik a csapatot. Nos, köszönjük, nem kérjük. Ne legyenek ott, keressenek más szórakozást! A hazugság ugyanis itt érhető tetten: ezek a társadalom perifériájára sodródott szerencsétlenek azt a hamis illúziót táplálják saját magukban, hogy szüksége van rájuk a klubnak, a csapatnak, a közösségnek. Nincs. Nem arra a pár száz (a Fradi esetében pár ezer) fanatikusra van szükség, aki szétveri a metrókocsit, verekedést provokál, trágár és rasszista rigmusokat skandál, tiltakozik a regisztráció ellen, hanem arra a több tízezerre, aki már régóta ezek miatt nem jár meccsre. A családokra, a polgári közönségre, a fiatalokra, akik közösségi élményre, követendő mintára vágynak. A »Mi voltunk« szellemisége továbbra is elriasztja a futballpályáktól a jóérzésű embereket, pedig van a magyar futballnak baja elég, nem kellene koloncként még a zsidózóknak is ráakaszkodniuk. A saját fontosságukat hangoztató törzsszurkolók éppen olyan sebzett lelkű emberek, mint a visszautasított udvarló, aki végtelen szerelme jeléül zaklatja, bántja imádottját, abban a meggyőződésben, hogy annak csakis őrá van szüksége.

S akik kontroll és kritika nélkül képesek méltatni egy fegyelmezett gettóparancsnokot, azok jó lenne, ha tudnák, hogy Csatáry bácsi alkalomadtán őket is flottul bevagonírozta volna. Ilyesmitől azonban szerencsére nem kell most tartaniuk. De illene a klub helyett kifizetniük a büntetést, s ha olyan igazán szeretik a Ferencvárost, hozzanak meg érte még egy utolsó, nagy áldozatot: ne menjenek többet Fradi-meccsre. Mármint amíg végleg ki nem tiltják őket.”