Végjáték

2013. augusztus 13. 10:42

Ahogy a holokauszt túlélőinek, úgy elkövetőinek is töredéke éli meg a jövő évi, magyarországi 70. évfordulót.

2013. augusztus 13. 10:42
Szőcs László
NOL

Kivétel erősíti a szabályt: ahogy a holokauszt túlélőinek, úgy elkövetőinek is töredéke éli meg a jövő évi, magyarországi 70. évfordulót. Kevesen kérdőjelezhetik meg annak erkölcsi alapját, hogy az elkövetőket továbbra is felelősségre lehessen vonni, és alkalmasint a legkevésbé azok, akik arra érdemesnek gondolják magukat. De Képíró és Csatáry halála minden korábbinál egyértelműbben emlékeztet egy korlátra, a biológiaira.

Elméleti kérdés, hogy az egykori elkövető, a 90 feletti, rozoga ember mennyiben azonos 70 évvel ezelőtti önmagával – ezt az igazságszolgáltatásnak mérlegelnie kell. A nácivadászoknak pedig előbb-utóbb azt, mikor fejezik be tevékenységüket, hiszen a végére már a legkistílűbb lágerszemélyzet kerül a legkeresettebbek top 10 kategóriájába, kevés eséllyel arra, hogy bírói elé állhat még életében.

Az nem Csatáry felelőssége, hanem az igazságszolgáltatásé, hogy a felelősségre vonást 70 éven át így meg lehessen úszni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. augusztus 13. 15:59
Még 2113-ban is placcon lesz a téma!!! Nem engedik kihülni!! Ez zsigerből megy!
kuwiq
2013. augusztus 13. 15:59
Nácivadászok, ugyan már. Edmund Vesenmayer volt a felelőse a zsidókérdés magyarországi megoldásának az ország német megszállása után. Az is dokumentált, hogy addig is vehemensen követelte a zsidókérdés megoldását Horthytól. Kb három évet töltött fogságban, aztán szabadult, és a hátra lévő életét Dél-Franciaországban töltötte, idillikus körülmények között. Helyettesét és beosztottját, Eichmannt felkutatták és halálra ítélték és kivégezték. A kassai átmeneti tábor vezetője SS és Wehrmacht parancsnokság alatt tevékenykedett, és egyáltalán nem biztos, hogy Csatáry volt az. Azt sem tudni pontosan, hogy a posztot folyamatosan egy személy látta-e el. Most már nem is fogjuk megtudni, és ami azt illeti, nem is érdekel. Egy tisztességes, politikamentes eljárás folyt ellene Kanadában, ott nem marasztalták el. A csehszlovák népbíróságot meg ugyan hagyjuk már...
OberEnnsinnen
2013. augusztus 13. 15:49
"Az nem Csatáry felelőssége, hanem az igazságszolgáltatásé, hogy a felelősségre vonást 70 éven át így meg lehessen úszni.”" Könyörgöm, Kanadában - ahol világos szabályok szerint működik az igazságszolgáltatás - hivatalosan igazolták: nem bűnös. Akkor miért gyalázod Csatáryt, emberkinézetű?
silvester
2013. augusztus 13. 14:46
Akkor a téma aktualitását veszti,nem lehet mindennap a péztárhoz fáradozni,az ártatlan áldozatok vérén,becstelenül élősködni.Gyalázatos cionisták akik így tettek,s tesznek még ma is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!