Lámfalussy

„Több mint tíz év leforgása alatt az euró bizonyított: a világgazdasági krach ellenére megőrizte stabilitását, azon országok pedig, amelyek az eurózónához tartoznak élvezhetik az Európai Központi Bank védőernyőjét. Persze az euróra történő átállásnak is megkérik az árát: alacsony költségvetési hiány és infláció, továbbá hatvanszázalékos államadósság – hogy csak a javát említsük a maastrichti szerződésben rögzítetteknek.

Persze, mit nekünk euró! Itt van nekünk a forint, ide-oda rángatózó árfolyammal. A spekulánsok felkapott pénze nem kis gondot jelent az államnak, a cégeknek és a magánszemélyeknek, miután minden említett komponensnek nagy a devizaadóssága.

Hogy hol is »tartunk« a magyar euróval? Az infláció és a költségvetési hiány végre az uniós kulcsszint alatt van, az államadósság azonban nyolcvan százalék körül toporog. Eközben Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarországnak akkor kell érdemben megfontolnia az eurózónához való csatlakozást, ha az egy főre jutó magyar GDP elérte az euróövezeti tagállamok egy főre jutó GDP-jének kilencven százalékát. Közgazdasági logika szerint miután hazánkban gyakorlatilag tíz éve megállt a felzárkózás, és a számunkra legkedvezőbb módon számolva is 66 százalék az egy főre jutó GDP az EU-átlaghoz képest, mindez azt jelenti, hogy belátható időn belül nincs esély arra, hogy euróövezeti tagok legyünk.”