Kikosarazta a németeket a francia miniszterelnök
Michel Barnier inkább Meloniékhoz siet Olaszországba, ami finoman szólva is szokatlan a német-francia kiegyezés óta – viszont jó oka van rá.
Az olaszok legalább húsz éve tudnak Berlusconi piszkos ügyeiről. Mégis megválasztották.
„A Lovag bukását vizionálóknak nem árt elolvasni az ítélet apró betűs részét is, amely arról rendelkezik, hogy a szenátort nem tiltották el a közhivatal viselésétől (holott mi ez, ha nem összeférhetetlenség), és a négy év börtönből hármat automatikusan elengednek egy korábbi amnesztiatörvény értelmében. Sőt, emiatt még a fennmaradó időre is csak a házi őrizet vagy a közhasznú munkavégzés jöhet szóba. (A Lovagot nem kell félteni, ha véletlenül mégis közmunka lesz a vége, legfeljebb zenés-táncos országos körútra indul, hogy szórakoztassa az adófizetőket.) No de. Az amnesztiatörvényeket egytől-egyig saját magára írta a Lovag korábbi miniszterelnökségei idején, mert tudta: előbb-utóbb úgyis szorul körülötte a hurok. A személyre szabott törvénykezés, vagyis a hatalommal való arcátlan visszaélés erkölcsileg jóval súlyosabb kategória lenne, mint a jogdíjak elsikkasztása.
Az olaszok legalább húsz éve tudnak Berlusconi piszkos ügyeiről, a korrupciós botrányai elől Tunéziába menekült Bettino Craxi exkormányfőhöz fűződő barátsága óta. Mégis megválasztották, sőt, a háború óta ő volt az egyetlen kormányfő, aki egy teljes ciklust kitölthetett. Az olaszok már csak ilyenek: nem lehetett rájuk sózni Mario Montit, a szobatiszta, Brüsszel-konform technokratát, sem az Európai Bizottság volt fejét, Romano Prodit, a Professzort, mert túl unalmas volt nekik. Az adócsalás pedig – finoman szólva – nem áll túl messze tőlük. Közgazdászkörökben régóta forog egy általános érvényű mondás: az olasz gazdaságot az is élteti, hogy amit a lakosság elrejt az adóhatóság elől, azt legalább beteszi a bankba megtakarításként.”