Ozora: béna a közigazgatás

„Megint olyan világban élünk, amikor az »illetékes elvtársak« közül szinte senki nem meri felvállalni a kényes döntéseket. Fejétől bűzlik a hal, szokták mondani, ami erre is igaz: belső kormányzati előírások rendelkeznek arról, hol, hogyan kell kialakítani a szolgálati utat. Az ügyintézőnek előbb jóváhagyást kell kérnie az osztályvezetőtől, aki vagy megadja azt, vagy a feletteséhez fordul. Ha az igazgató kompetenciáját is meghaladja a döntés, a városi elöljáróval kell konzultálnia, ha ő sem meri felvállalni, következik a járási, a megyei »főember«, majd a minisztérium, az államtitkár, s bizony egyre gyakrabban maga a miniszterelnök mondja ki bizonyos ügyekben a végső verdiktet.

Közigazgatásban jártas ismerőseim ezt egyszerűen úgy mondják: béna kacsa a magyar hivatali rendszer. A szakemberek egy része elment - jobban mondva: a kormányváltáskor elküldték-, akik maradtak, két kézzel kapaszkodnak az íróasztalukba. Már-már városi legenda, hogy elég egyetlen olyan kijelentés, ellentmondás, vagy döntés, amely nem találkozik a főnökség tetszésével, máris útilaput kötnek a hibázó hivatalnok talpa alá. 

Ilyenkor nyáridőben még tragikusabb a helyzet. Állnak az ügyek. Ebben csak az a baj, hogy ettől szinte megáll az ország. 

Amint azt az ozorai példa is mutatja.”