A végső forradalom

„A demokráciát nem lehet se erőltetni, se úgy bevezetni, hogy se lakossági támogatása, se hagyományai nincsenek. Abban az esetben ugyanis ugyanolyan veszélyes fegyverré válik az állandó jogászkodás az uralkodó erő kezében, mint a diktatúrák géppuskája. Egyiptomban mostantól minden nap egyre törékenyebb, mintha tojáshéjakon kellene haladniuk a politikai élet szereplőinek a szépen lefektetett, papíron szépen hangzó útiterv állomásait érintve a boldog, stabil kormányzásig. Alkotmány kell, parlamenti választás kell, elnökválasztás kell. Akármilyen szörnyű volt is az egyszeri egyiptominak a Mozlim Testvériség egyéves uralma, senki se vegyen mérget arra, hogy a mozgalom nem tudja a maga oldalára csábítani még egyszer a lakosságot. Hiszen az egyiptomi választók fele írástudatlan, akik semmiféle szavazáson nem vettek részt soha, cseppet sem öntudatos demokraták, akik a faluban politikai programokat hasonlítanak össze. Az egyiptomi értelmiség láthatóan nem tud mit kezdeni a fellahok tömegével, hiszen magyarázhatják ők napestig a szociális hálót és az emberi jogokat, az iszlám ezeknél fontosabb.

Igazi róka fogta csuka Egyiptom. Mubarak rendszerét megdöntötték, s azóta csak folyik a vér az utcákon. Nem lehet egyik csoportosulásra se őszintén rámondani, hogy megbízható, mindegyik kudarcot vallott már, s olyan helyzetbe hozták az országot, hogy lassan kormányozhatatlanná válik. Ehhez természetesen az egész világ örömmel asszisztál, és minden ország a saját kis pecsenyéjét sütögeti Kairó lángjainál. Egyiptomban most ért véget az újabb forradalom, amelyet talán még egy követ, majd még egy, majd ismét újabb. Persze nagy kérdés, hogy lesz-e akkor még Egyiptom, amelyet a valódi boldogság felé lehet vezetni.”