„Fél mondatokkal leszólnak embereket, szakmákat, társadalmi csoportokat, kirekesztően, mintha valami kasztosodás indult volna be, valami láthatatlan szerveződésben. Nincs következmény, semmi, hogy bocs, nem úgy gondoltam, sőt, még valami cinkos összekacsintás hangulata is van a dolognak: »jól beszóltál nekik«. Nem tudom elfogadni az efféle leszólásokat, és az efféle felülemeléseket sem.
Nem jó az, ha döntési pozícióból valaki azt mondja, mindenki annyit ér, amennyije van. Nem jó, ha az óvónőt a diplomás pályák alsó fokára teszik. Nincs rá mentség, nincs rá magyarázat. Onnan, abból a pozícióból ilyen mondatok nem hangozhatnak el. De nálunk már semmin sem akad ki senki.
Minden szinten lehet cigányozni, zsidózni, lehet gúnyos megjegyzéssel illetni színházat és színészt, lehet ezen tovább élcelődni, hiszen jól odamondták a buziknak. Lehet a pedagógusokat hasonlattal a »konyakozó«, lelketlen kategóriába tenni, aki többet akar, mint amit érdemel. Hosszasan lehetne folytatni a sort. (...)