„Fél mondatokkal leszólnak embereket, szakmákat, társadalmi csoportokat, kirekesztően, mintha valami kasztosodás indult volna be, valami láthatatlan szerveződésben. Nincs következmény, semmi, hogy bocs, nem úgy gondoltam, sőt, még valami cinkos összekacsintás hangulata is van a dolognak: »jól beszóltál nekik«. Nem tudom elfogadni az efféle leszólásokat, és az efféle felülemeléseket sem.
Nem jó az, ha döntési pozícióból valaki azt mondja, mindenki annyit ér, amennyije van. Nem jó, ha az óvónőt a diplomás pályák alsó fokára teszik. Nincs rá mentség, nincs rá magyarázat. Onnan, abból a pozícióból ilyen mondatok nem hangozhatnak el. De nálunk már semmin sem akad ki senki.
Minden szinten lehet cigányozni, zsidózni, lehet gúnyos megjegyzéssel illetni színházat és színészt, lehet ezen tovább élcelődni, hiszen jól odamondták a buziknak. Lehet a pedagógusokat hasonlattal a »konyakozó«, lelketlen kategóriába tenni, aki többet akar, mint amit érdemel. Hosszasan lehetne folytatni a sort. (...)
Mielőtt bárki bármit gondolna rólam, elmondom: akkor is szólnék, ha nem a jelenlegi kormány alatt történne ez. Mert szerintem ez így nem jó. Lehet, csak azért látom így, mert pedagógus vagyok, aki tudja, milyen kárt tehet egy rossz mondat. Olyan erős hatása lehet, amire felnőttként is fájón emlékszik az illető. Vagy rossz irányban erősíti meg.
Most próbálom ezt az egészet a miniszterelnök augusztus 20-i beszédében idézett szent istváni mondatokkal összevetni. Azokkal, amelyek szerinte ma is érvényesek. Amelyeknek vezetni kellene bennünket. »Légy szelíd, hogy soha ne harcolj az igazság ellen. Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess….Tartsd eszedben, hogy mindenki azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel föl, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség«.