Öt perc lelkiélet: az imádság fajtáiról

„Újra mondom: az, hogy összeszedettek maradunk-e (s mennyi ideig), vagy hogy idővel megadja-e a lélek egyesülésének kegyelmét: megengedi-e, hogy minden fenntartás nélkül az övéi legyünk – már nem a mi dolgunk. Nincs jelentősége. A törekvés a fő. Vagy még inkább: a vágyakozás.

Talán még egy utolsó (összetett) gondolat. :) Akik imádkoznak, azokhoz vonzódnak az emberek. Keresik és élvezik a társaságukat. Mert jelenlétükből figyelem és szeretet árad. Képesek másoknak helyet adni önmagukban. És nem erőszakosak: mentesek a mások iránti elvárásoktól. Már könnyű elfogadniuk a körülményeket és az embereket olyannak, amilyenek. Képesek Isten szemével nézni. Manapság sok szó esik arról katolikus körökben arról, hogy hogyan tudnánk vonzóvá tenni mások számára az Egyházat. Konferenciázunk, vitatkozunk és érvelünk, akcióterveket gyártunk erről a témáról. Nemrégiben püspöki szinódust is tartottak Európa újra-evangelizálásáról. Nem tudom, nem az ima körül kellene-e keresni a megoldást. Én abban hiszek, hogy az emberek ma is éhezik és szomjazzák az igazságot, Istent és a spirituális dolgokat. Jézusnak és az apostoloknak egyenesen menekülniük kellett a tömeg elől, annyian keresték őket. Meglehet, nekünk sem annyira az emberek kedvét kellene keresünk; időszerű volna ehelyett egyszerűen elkezdeni imádkozni. És állhatatosan kitartani ebben a harcban… Talán ebben áll a »misszió« oly sokat emlegetett »módszere«.