„Az atomenergia megítélése disszonáns, nem véletlen, hogy átpolitizált s egymással merőben ellentétes döntések születnek róla. Magyarország (csakúgy, mint Franciaország, Oroszország, Kína vagy az USA) ma is kiáll mellette, míg mások (pl. Ausztria, Svájc, Németország, Olaszország) ellenedöntöttek. A pró és kontra érvek többnyire az ellátásbiztonság, illetve az egészség- és környezetvédelem kérdéseiről szólnak, de újabban megjelent egy kissé szokatlan szempont is ezek mellett: »az atomenergia antidemokratikus«.
A villamosenergia-rendszer valóban összefügg a társadalomszerkezet, illetve a társadalomirányítás kérdéseivel, hiszen az áramellátás közszolgáltatás, amelytől gyakorlatilag minden háztartás és gazdasági egység függ. Egy kiserőművekre épülő, decentralizált ellátórendszerben nagyobb a verseny, nehezen alakulnak ki monopolhelyzetek, technikailag és gazdaságilag is könnyebben megy az erőművek építése és leszerelése (átállása). A szolgáltatás tartalma sokszínűbb lehet (pl. a helyben hasznosítható megújuló energiahordozók miatt). A létesítmények közelebb kerülnek a polgárokhoz, akik napi szinten szembesülnek azzal, hogy valami van a konnektor mögött. A helyi energetikai beruházásokról szóló döntésekben a társadalom egyre felelősebb és egyre szélesebb köre vesz részt, láthatóvá válik számukra az »áram színe«.
Mindez a nagyerőművekre – pl. atomerőművekre – épülő rendszerben épp fordítva alakul, ráadásul erőteljesebb a központi állam jelenléte (költségvetési beruházások, nemzetbiztonsági és egyéb stratégiai szempontok révén). A paksi beruházással is ez a helyzet, amit annak propagandája és az új nukleáris létesítményekre vonatkozó jogi szabályozás legutóbbi változásai is jól tükröznek. 2009-ben még reálisan merült fel a kérdés népszavazásra bocsátása, mára viszont a bővítés ügye valójában már eldőlt, anélkül hogy ezzel a magyar polgárok többsége tisztában lenne. Az Országgyűlés 2009-es elvi hozzájárulását követően 2012-ben a kormány határozott a paksi beruházás kiemelt jelentőségéről és az előkészületekről – ideértve a jogszabályi környezet korszerűsítését és az egységes kormányzati kommunikáció szükségességét is. Mindezek egyértelmű és konkrét lépések az új blokkok építése felé. A beruházó (szállító) és a reaktortípus kiválasztása után már a hatósági engedélyek következnek majd.
Az előkészületek része egy máris több milliárd forintot felemésztő, jól felépített, az érdemi vitákat gyakran hárító kommunikációs kampány, melynek a lényege, hogy előtérbe állítják az atomenergia előnyeit, és háttérbe a negatívumait. Összemossák a működő paksi létesítmény társadalmi elfogadottságát a tervezett bővítés elfogadottságával, hárítják a kellemetlen kérdéseket, s elfedik az érdemi döntéseket, amivel kész tények elé állítják a társadalmat.”