„A következmények nélküli ország alkalmat adott a rendszerváltás utáni egyik belügyminiszternek, hogy hivatalos iratban cáfolja, hogy az AVH-nál fizikai bántalmazás folyt. Minden ilyen következménynélküliségnek nagyon hosszú az árnyéka, ami alatt még nagyon sokan hűsölnek. A következményekkel nem fenyegetett bűnelkövetők aztán könnyű szerrel hárítják át saját bűneiket másokra. Legújabb példa erre a devizahitelügy. Ma már terjedőfélben van a nézet, hogy ezért a katasztrófáért éppen a mai kormány a felelős, hiszen az ügy már akkor elkezdődött, amikor a mai kormányfő által székbe juttatott ember volt a jegybank elnöke.
A magvasabb következménynélküliségek felsorolására nem vállalkoznék, csupán néhány fontosabb esetet említek, utalok a következménynélküliségek valós és lehetséges következményeire. Nem készült el az állam tulajdonosi vagyonmérlege a rendszerváltáskor, sem darabszámra, az értékek számbavétele meg főként nem. Így fogtak a rendszerváltók a magánosításhoz. Az eredmény már jól kitapintható. Az állam vagyona szőrén-szálán nyom nélkül eltűnt. A vagyon helyét a negatív vagyon, az adósság vette át. Nem érdekel bennünket, hogy ez miként történhetett meg. Sűrű homály fedi a jegybanktörténetet. Nincs válasz arra, hogy miért telepített a jegybank már a nyolcvanas években bel- és külföldre értékmilliárdokat elszívó, külföldi tulajdonú bankokat, majd a jegybankban az állam terhére konszolidálandó veszteségeket.
Kérdés nem merül fel az ügyben, miként lehetséges, hogy más jegybankok a válságban a vezető kamatot messze az infláció alatt tartották, de Simor az utolsó percig nem engedett a hét százalékból. Jutalmul elkezdheti áldásos tevékenységét az EBRD-ben. Senkit nem érdekel, hogy az 1994–95-ben friss tőkével ellátott hazai bankokat miért adták bagóért kiválasztott külföldi tulajdonosok kezébe, akik most a devizahitel-kórságot rázúdították a hazai háztartásokra, kis- és közepes vállalkozásokra.”