Átvertél minket, Gerendás Péter!

„Csak látszólag mellékesen: mindig gyanús, ha egy alkotó öt perc alatt tizennégyszer művésznek titulálja magát. Az igazán nagy művészek nem élvezkednek kéjesen e szó megannyi jelentésén, csak teszik, amit benső késztetéseik diktálnak, és a legritkább esetben sem magyarázkodnak ezzel kapcsolatban. Majd az utókor, jó esetben a közönség eldönti, kinek hol a helye. Persze, egyetértek Gerendással: joga van mindenkinek eltartania a családját, bár aki szerint a művészetnek semmi köze nincs a piachoz, annak nem tudom mi lehet a fejében a világ nagy dolgaival kapcsolatban. Hihetetlen bár, de az üvegbúrába zárt művészi álmodozás helyett a többség általában meg is tesz mindent azért, hogy családját eltartsa. Igaz, általában nem a Facebookon próbálja elkeseredetten felhívni magára a figyelmet. Legrosszabb esetben »művészkedik« szabadidejében, miközben főállásban hamburgert süt, vagy követ tör. A szerencsésebbek/életrevalóbbak még meg is élnek belőle. De ez az arcpirító, a valóságtól és a jó értelemben vett művészi szerénységtől elrugaszkodott arrogancia, amellyel Gerendás személyes kríziséről, beharangozott emigrációja elmaradásáról beszél, az, ahogyan semmisnek, de legalábbis jelentéktelennek próbálja feltüntetni azt, amit pár hónapja még véresen komolyan gondolt, arra valóban nehéz szavakat találni.

Nem, Gerendás Péter, azokat a szavakat egyáltalán nem lehetett félreérteni. Hogy te most leírt szavaid félreérthetőségével mentegetőzől négy hónappal ezelőtti öncélú hangulatkeltésedért, legjobb esetben is gusztustalan. Ha csak magadat köpnéd szembe ezáltal, szóra sem lenne érdemes a történet. Így viszont én speciell szégyellem magam, hogy valaha együttéreztem veled! Arra meg szándékosan nem akarok gondolni, hogy alkotói kedved hirtelen feltámadásának, illetve sanyarú egzisztenciád - teljesen váratlanul - pozitív jövőképpé válásának hátterében az áll, hogy valakiknek valamivel sikerült betömniük a szádat.”